Basic HTML Version
34
A kutya meg a nyúl
Valamikor réges-régen
a világnak kezdetén,
minden állat békességben
éldegélt a Föld színén.
Ki volt akkor nagyobb úr,
mint a kutya meg a nyúl!
Erdôn, mezôn együtt jártak.
Együtt ettek. Együtt háltak.
Megosztották, amit fogtak.
Szóval: jó barátok voltak.
Egyszer, hogy a tél beállt
és a hideg hó leszállt,
azt mondja a füles nyúl:
– Rakjunk tüzet, kutya úr!
– Rakjunk tüzet, aki lelke!
Ne reszkessünk a hidegbe!
Nosza, hamar gallyat szednek,
tüzet raknak. Melegszenek.
Melegítik bundájukat,
általfázott irhájukat.
Hej, de jó a meleg télen
a havas-zord erdôszélen!
Azt mondja a vidám nyúl:
– Játsszunk egyet, kutya úr!
– Mit játsszunk? Tán lakodalmat?
– Jó lesz: játsszunk lakodalmat:
cincogjunk meg brummogjunk,
ugrándozzunk, táncoljunk.
Felszökken hát a víg nyúl,
szembe véle kutya úr;
ugrándoznak, bokáznak,
keringélnek, cicáznak.
S hogy a táncot szebben járják,
egymást – hopp, hopp! –
átugrálják.
Hanem íme, mi történik!
Az állatok így regélik
1
:
ahogy ottan ugrándoznak,
nevetgélnek, bolondoznak,
meglökte a kutyát a nyúl,
s tûzbe ugrott a kutya úr.
betufalo.indd 34
5/31/13 3