Basic HTML Version
42
A mókus az erdôk, a parkok
ügyes tornászbajnoka. Egész nap
fáradhatatlanul ugrál a fák tetején,
s ha megunta, akkor a fa törzsén
futkos fel-alá.
Amikor leül, maga mögé emeli
bozontos, szôrös farkát – amely
olyan hosszú, mint az egész teste –,
és okos, csillogó, fekete szemével
éberen figyel mindenre maga körül.
Csak a füle hegyén ágaskodó szôr
pamacs élénk mozgása árulja el,
hogy élô állatot látunk. Ha megunja
a figyelést, egy pillanat alatt úgy
eltûnik, mintha ott sem lett volna.
Igen falánk, szívesen fogyasztja a
sok finom csemegét, amit az erdô
kínál neki: mogyorót, vadkörtét,
vadcseresznyét, fenyômagot, bükk
magot, rügyeket, fiatal hajtásokat,
sôt még az énekesmadarak tojásait
és fiókáit sem veti meg.
A mókusnak hegyes fogai vannak
elöl, amelyek állandóan nônek. Ha
nem koptatná ôket folyamatosan,
talán még a szájából is kilógnának.
Ezért a mókus gyakran akkor is
rágcsál, amikor nem eszik.
Nyári, vörösbarna bundáját télre
mindig meleg, sûrû, szürkésbarna
színûre cseréli fel.
Tudod, hol van a mókus lakása?
Fenn a fán. Olyan, mint a madarak
fészke. Télen nemcsak mohával,
hanem szôrrel is kibéleli, hogy jó
meleg legyen.
Ebben a fészekben születnek meg
májusra a kis szôrtelen, csukott
szemû mókusfiak: hatan-nyolcan.
Akkorák, mint egy-egy kisegér. Soká
ig tehetetlenek; csupán a mókus
mama tején élnek. Csak akkor
jönnek elô, ha már kinôtt a szôrük,
és önállóan is vissza tudnak mászni
a helyükre.
Ezután következik a szigorú
mókusiskola, ahol meg kell tanulni-
uk, hogy mi az, amit megehetnek,
és mi az, amit csak rágni szabad.
Megtanulják, hogyan kell az egyik
ágról a másikra szinte repülve át
ugrani.
A mókusnak sok ellensége van,
például a róka, a vadmacska és az
összes ragadozó madár.
Régen az ember is az ellenségei
közé tartozott, mert bundájáért kí
A mókus
betufalo.indd 42
5/31/13 3