Basic HTML Version
52
Kecses, szép állat az őz. Nagy,
sötét szeme, hosszú szem-pil-lá-ja
van, ettől olyan szelíd a te-kin-te-te.
Az őzmama ál-ta-lá-ban egy-két kis
őzgidát szül májusban. Ha inni vagy
legelni megy, rej-tek-he-lyen hagyja
kis-gi-dá-it. A kicsik csöndben, meg-la-pul-va várják, míg értük nem jön
újra. Csak akkor sírnak az anyjuk után, ha meg-é-rin-tik őket. Ilyenkor
rögtön meg-je-le-nik az őzmama, és hő-si-e-sen vé-del-me-zi ki-csi-nye-it.
Csak az embertől fél nagyon. Ha kisgidát találunk az erdőben, sose sza-
bad meg-é-rin-te-ni, mert rajta marad az emberszag. Az ilyen kis-gi-dá-
hoz többé nem mer kö-ze-lí-te-ni az anyja.
Mosonyi Aliz nyomán
1.
Mondd el!
a) Milyen az őz teste? b) Hol hagyja a kis-gi-dá-it, ha legelni megy?
c) Miért nem szabad az őzgidát meg-é-rin-te-ni?
Hova futsz, te kicsi ôz?
részlet
– Hova futsz, te kicsi őz?
– oda, ahol várnak,
ahol sárga falevél
búcsút int a nyárnak…
– És az hol van, merre van?
– Hát az éppen arra,
ahol most lép rá az ősz
az első avarra…
– S ha odaérsz, ott maradsz
őszi őzikének?
Leszel társa rozsdaszín
fűnek, falevélnek?
Zelk Zoltán
elso_olv_jav.indd 52
2/21/13