Basic HTML Version
40
Egyszer, régen a madarak összegyűltek,
és elhatározták, hogy királyt választanak
maguknak. Sokáig tanakodtak és vitat-
koztak.
– Az legyen a király, akinek a legszebb
a tolla! – rikoltotta az egyik, de bizony
ebben nem tudtak megegyezni, mert
mindegyik a saját tollruháját tartotta a
legszebbnek.
– Az legyen a király, akinek a legszebb
a hangja! – javasolta egy másik. Erre
minden madár teli torokból fújni kezd-
te a maga nótáját. Lett olyan hangzavar,
hogy zengett belé az erdő, de így se men-
tek semmire.
– Az legyen a királyunk, aki közülünk
a legmagasabbra tud szállni!
Ebben megegyeztek.
Ekkor az aprócska ökörszemnek nagy
gondolata támadt. Gyorsan elbújt a sas-
nak a szárnya alá. A madarak közül a sas
tudott legmagasabbra felrepülni. Ami-
kor már ő se tudott feljebb menni, ak-
kor előbújt az ökörszem, és a sas fölé lib-
bent.
– Én leszek a király, én leszek a király! –
pityegte gyenge hangocskáján.
A többiek rájöttek a huncutságra, és
igen megharagudtak az ökörszemre. Ül-
dözni kezdték, a kismadár azt se tud-
ta, hová legyen rémületében. Akkor a
mezőn meglátott egy ökörkoponyát, és
gyorsan belebújt a szemüregébe. Onnan
aztán sehogy se tudták a többiek kiűz-
ni. Odaállították őrszemnek a baglyot,
hogy csípje el a csalót, s ők elrepültek, és
megválasztották a sast királynak.
Leste a bagoly sokáig az ökörszemet,
de egyszer csak igen elálmosodott, el is
szundított. Ezt várta csak az ökörszem,
kapta magát és elszállt.
Amikor a többiek visszamentek, a
baglyot jól helybenhagyták a csőrükkel,
amiért nem vigyázott jobban. Azóta sze-
gény nem is mer a többiek szeme elé ke-
rülni, éjjel jár, amikor mások alszanak.
Az ökörszem is messze elkerüli az er
dőt, nádasokban, vízparti fűzbokrokban
húzza meg magát, hogy rá ne leljenek.
népmonda
Kóka Rozália átdolgozása
A nagyravágyó ökörszem
1.
Húzd alá a mesében szereplő madarak nevét!