Basic HTML Version
42
Felmászott a hangya a fenyőtűre, de meg-
csúszott. A fenyőtű eldőlt és ráesett. Szegény
hangya sehogy sem tudott kiszabadulni aló-
la. Hatalmas, vörös hátú bogár mászott arra.
– Mi történt veled? – kérdezte a hangyát.
– Látod, rám esett egy gerenda! – felelte.
A bogár nagyot nevetett.
– Még hogy gerenda! Hiszen ez csak egy
kis fenyőtű!
A bogár egyik lábával felemelte a tűt, és
félrehengerítette. A hangya megköszönte a
segítséget, aztán vis�-
szaszaladt a bolyba.
A bogár hazafelé
tartott, demég útköz-
ben is a hangyán mu-
latott. Ment, ment,
s hirtelen víz csillant
meg előtte.
–Ajjaj! –gondolta.
– Hogyan úszom át
ezt a nagy vizet?
A parton egy bé-
ka tűnt fel.
– Min töprengsz? Mit álldigálsz itt? –
szólt a béka.
– Nagy gondban vagyok: nem tudok át
kelni ezen a nagy tengeren!
– Ez neked tenger? – mondta nevetve a
béka. – Hiszen ez csak egy tócsa! Azzal felvet-
te a bogarat a hátára, és átvitte a túlsó part-
ra. A bogár megköszönte a segítséget, és to
vábbment. A béka pedig nevetett, nevetett,
nem tudta elfelejteni az ostoba bogarat.
A nagy nevetésben észre sem vette, hogy
egy gödör van előtte. Zsupsz! Belepottyant!
Ugrált felfelé, de nem tudott kikecmeregni
belőle. Most már elment a kedve a nevetés-
től. Kiabálni kezdett. Odaszaladt egy nyúl.
– Miért kiabálsz? – kérdezte a békától.
– Jaj, jaj, nem tudok kimászni ebből a
mély szakadékból! – siránkozott a béka.
– Nem szakadék ez – nevetett a nyúl –,
csupán egy gödör!
Lenyújtotta az egyik mancsát a béká
nak, és kihúzta a gödörből. Aztán indult a
dolgára, de útközben még sokáig mosoly
gott a békán.
Amintment, mendegélt, elfáradt ésmeg-
éhezett. Leült a földre, és körülnézett, mivel
is csillapíthatná éhségét. Egy távolabbi bo-
Amit a bölcs medve tudott