Basic HTML Version
44
Sütött a pék egyszer egy óriási kalácsot.
Szép pirosra, ropogósra sült, finom íze le
írhatatlan volt. A pék elhatározta, hogy
elmegy az erdőbe ezzel a kívánatos ka
láccsal, és annak az erdei állatnak adja,
aki az állatok között a legjobb.
Ment, mendegélt, s találkozott a borz
zal. A borz meglátta a kalácsot, s így
szólt:
– Jaj, de finom, ínycsiklandozó kalá-
csod van! Ugyan hová viszed?
– Nos – mondja a pék –, annak az er-
dei állatnak szeretném adni, aki köztetek
a legjobb. Szerinted kinek ajándékozhat
nám?
– Ó, hát nekem! Csakis nekem! – kiál
totta a borz. – Te ezt nem tudtad?
– Hát nem – mondta a pék és tovább
ment.
Nem adta a kalácsot a borznak.
Beljebb menve az erdőbe, találkozott
a nyúllal.
– Hű, de szép piros kalácsod van! –
füttyentett a nyúl csodálkozva. – Hova
viszed?
– A legjobb állatnak szeretném ajándé
kozni – válaszolta a pék. – Ki itt a legjobb
köztetek?
– Természetesen én! – kiáltotta a nyúl
büszkén. – Te ezt nem is tudtad?
– Nem – mondta a pék és tovább-
ment.
A nyúlnak sem adta a kalácsot. Bent,
az erdő közepén találkozott a sünnel.
A sün, ahogy meglátta a kalácsot, így
kiáltott fel:
– Ez igen! Ez aztán a kalács! Ugyan
hova cipeled?
– A legjobb erdei állatnak szeret-
ném ajándékozni. Mondd már meg, ki
érdemelné meg ezt a kalácsot!
A sün gondolkodott, sokáig törte a fe-
jét, végül így szólt:
– Szerintem a hód érdemelné meg.
Ő nagyon jó! De azért adj egy falatot a
teknősnek, a mókusnak és a mezei egér-
nek is. Ők mindannyian jók. Persze, majd
elfelejtettem: azért a borzot és a nyulat is
megkínálhatod, mert ők a kalácsot min-
dennél jobban szeretik.
Elnevette magát a pék, és azt mondta:
– Most már tudom, ki a legjobb közte
tek! Tudom, kinek adjam a kalácsot!
Anatolij Lelevr alapján
A kalács