Basic HTML Version
54
Egy nagy mŰvész, aki a borsót hajigálja
Furcsa idegen érkezett Budavárába. Hos�-
szú, hegyes süveg ült a fürtjein, sarkát ver-
te a piros köpönyeg, teli volt a köpönyeg
varrva mindenféle ákombákommal.
Megbámulták a népek, akár a
mas-
kurát
1
,
amint végighaladt a budavári pi-
acon. Ment egyenest a királyi palotába.
Ott az udvari tiszteknek elmondta, hogy
ő messzi idegenből jött a királyhoz, azt
hallotta, hogy a magyarok királya kedve-
li a művészeteket. Ő pedig, azt mondja,
hogy nagy művész, hogy nincs a kerek
földön senki, aki utolérhetné őt az ő mű-
vészetében.
Bevezették Mátyás király elé, mikor
ebédelt, mert csak ebédidő alatt ért rá a ki
rály a művészekben gyönyörködni.
– Hát mit tudsz, te nagy művész, hall-
juk!
– Én, felséges király, egy szakajtó bor-
sót úgy áthajigálok egy kulcslyukon, hogy
abból egyetlenegy szem se fog leesni a
kulcslyuk előtt, se nem fog a lyukba be-
lészorulni.
– Lássuk a csudát – azt mondta Mátyás –,
hozzatok fel egy szakajtó borsót.
Behozták az inasok a borsót, a művész
elkezdte a király előtt a borsót hajigálni,
csakugyan, mind egytől egyig áthajigálta a
borsószemet a kulcslyukon.
Mikor az egész
szakajtó
2
borsót áthaji
gálta, térdet, fejet hajtott a király előtt,
azután dicső képpel nézett széjjel, várta a
méltó jutalmat.
– Nagy művész vagy valóban – szólalt
meg a király kegyesen –, az ilyen nagy mű-
vésznek sok borsóra van szüksége. És oda-
fordult az ajtóban várakozó inasokhoz:
– Adjatok, fiúk, tizenkét zsák borsót a
művésznek, ne legyen híjával a borsónak,
ha hajigálni akarja.
Így fizette ki Mátyás király a borsóhaji
gáló komédiást, aki oly szertelen büszke
volt haszontalan tudományára.
Szép Ernő
1
maskura:
(maskara) nevetséges öltözet
2
szakajtó:
kenyértészta kelesztésére való fületlen kosár