56
Mese a legokosabb nyúlról
Egyszer volt, hol nem volt,
túl a hegyen, túl a réten,
egy kis erdő közepében,
az erdőben egy tisztáson,
fűszálakból vetett ágyon,
ott, ahol sosem járt ember,
s egy farkas a polgármester,
ahol ezer róka túr,
ott lakott egy kicsi nyúl.
A kisnyúlnak háza nem volt,
szeme kettő, orra egy volt,
hosszú füle, kurta farka,
semmi furcsa nem volt rajta.
Egyszer volt, hol nem volt,
egyszerű kis nyuszi volt.
Szarvas és őz jó barátja,
minden madár jó pajtása,
így éldegélt békességben,
a kis erdő közepében.
Így éldegélt, amíg egyszer
meg nem halt a polgármester,
a bölcs farkas, s eltemették,
megsiratták, mert szerették.
Az állatok összegyűltek,
egy tisztásra települtek,
éjjel-nappal tanakodtak,
polgármestert választottak.
Róka mondta:
– Róka legyen!
Szarvas mondta:
– Szarvas legyen!
Őz kiáltott:
– Őzön a sor!
Teli faág, teli bokor,
madár ült minden ághegyen,
s kiáltozták:
– Madár legyen!
Addig-addig tanakodtak,
a végén majd hajba kaptak,
míg egy nyúl szólt:
– Most az egyszer
nyúl legyen a polgármester!
Erre elkezdtek kacagni.
– Nem tud az mást, csak szaladni,
az árnyék is megkergeti,
úgy megijed, hideg leli,
ha ág zörren, rögtön szalad,
vagy meglapul a fű alatt.
Most legyen okos az ember,
ki lesz itt a polgármester?
Szól a bagoly az ághegyen:
– Az a fontos, okos legyen!
Akár bátor, akár gyáva,
ész legyen a kobakjába!
Mind így szóltak:
– Okos beszéd!
Próbáljuk ki, ki-ki eszét…
Igen ám, de hogy próbáljuk?
Máris szólt a bagoly rájuk:
– Aki becsapja a rókát,
az kiállotta a próbát!
Rajta szarvas! Rajta, őzek!
Lássuk, ki lesz a legbölcsebb!
Ki fog győzni az észtornán?
Ki tud kifogni a rókán?
Előbb az őz került sorra.