Basic HTML Version
58
Sün Balázs
Erdőszélen,
erdőszéli
tölgy tövében
volt egy ház.
Abban lakott
hét süntestvér:
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Sün Demeter,
Sün Tihamér
s a legkisebb:
Sün Balázs.
Hogyha jól
bevacsoráztak,
szűk lett nékik
az a ház,
s előfordult
ilyenkor, hogy
kívül rekedt
Sün Balázs.
Furakodott,
nyomakodott,
morgott, perelt
dühöngve,
semmit se ért,
mit tehetett,
lefeküdt
a küszöbre.
Telt az idő,
múlt az idő,
éjre éj és
napra nap.
Egyre többször
fordult elő,
hogy a házból
a legkisebb
kimaradt.
„Ebből elég!
Torkig vagyok!”
kiáltott fel
Sün Balázs.
„Sokan vagyunk,
s kicsi nékünk
ez a ház!”
„Éppen ezért
én elmegyek.
Szerbusz néktek
hat testvér:
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és
Tihamér!”
Miután így
elbúcsúzott,
fogta magát,
elindult,
lába nyomán
porzott a vén
gyalogút.
Így baktatott,
így poroszkált,
szomszéd tölgyig
meg sem állt.
Ottan aztán
sürgött-forgott,
árkot ásott,
falat emelt,
tetőt ácsolt,
ajtót szegelt,
és mire a nap
leszállt, épített egy
kalyibát.
„Így ni! – mondta. –
Most már végre
kényelmesen
alhatok!
Nem tolnak ki
a küszöbre
a nagyok!”
Falevélből
ágyat vetett,
kényelmeset,
beléfeküdt
s hortyogott,
hogy csörögtek
s remegtek az
ablakok.
Éjféltájban
vihar támadt,
hajlítgatta
a vén fákat,
fújt a szél nagy
zajjal ám.
S arra ébredt,
hogy zörögnek
a kalyiba
ajtaján.