Basic HTML Version
66
– Még hogy minden madarat ismertek!
– nevetett Öregapó. Lám, azt se ismeri-
tek, amelyik itt röpköd.
–Haugyanmadár –mormogottGyusz-
kó.
Még kétszer vagy háromszor láttuk.
Szép csendeskén surrant a bokrok kö-
zött, mint egy gyors lábú kis ragado-
zó. De negyedszerre, amikor megláttuk,
Öregapó tapsolt egyet, s az árny hirtelen
felívelt a levegőbe.
Hát ez tényleg madár. Bagoly nem lehet,
mert a bagoly nem repül ilyen ügyesen, s a
föld felett se surrangat.
– Na látjátok – mondta Öregapó –, ez
volt a lappantyú. Hallottatok már róla?
Ráztuk a fejünket.
– Hívják bagolyfecskének meg kecske
fejőnek is – folytatta Öregapó. – Mert na
gyobb ugyan, de igen hasonlít a fecskére.
Láttátok, éppen úgy surrangatott a föld
felett, ahogy a fecskék is szoktak. Kecskefe-
jőnek meg azért hívják, mert esténként sze-
ret a nyáj körül röpködni, s a pásztorok azt
hitték, hogy kiszopja az állatokból a tejet.
– És igaz? – kérdezte Jozsó.
– Dehogy igaz! Azért gondolták, mert
kicsi csőre van és igen nagy szájnyílása, de
rovarokon, bogarakon kívül egyebet nem
eszik. Azért is röpköd a nyáj körül, mert a
bogarak is oda gyűlnek.
– S nappal? Nappal hol tanyázik?
A rejtŐzés nagymestere