Basic HTML Version
68
Másnap együtt keltünk a nappal. Azt
mondta Öregapó, minél korábban men
jünk. Persze a fecskéket nem tudtuk mege
lőzni. Már nagyban sürögtek-forogtak,
mire találkoztunk a kútnál.
– Na és ezt a madarat ismered-e? – kér
dezte Gyuszkó Jozsótól, hogy lássa a városi
fiú, Öregapó nélkül is boldogulunk mi a
madarakkal.
– Ezt? Ki ne ismerné? – nevetett Jozsó.
– Fecske.
– De milyen fecske?
– Azt hiszed, nem tudom? Az a fehér
begyű, fehér torkú a molnárfecske, ame
lyiknek meg a torka meg a homloka gesz
tenyevörös, az a füstifecske.
– A fészküket is megismernéd?
– A fészkük egyforma, mit ismernél
meg rajta?
– Haha, még hogy egyforma!
Nagyon boldogok voltunk, hogy Jozsót
kioktathatjuk valamire. Mert bizony a füs
ti- meg a molnárfecskének nem egyforma a
fészke, igaz, hogy mind a kettő sárból épí
ti, de nem egyformára ám! El is cipeltük
Jozsót a disznóhizlaldához, annak az eresze
alatt volt egyrakáson vagy harminc mol-
nárfecskefészek.
Szorosan az ereszhez tapasztották majd
nem gömb alakú fészkeiket, mindegyiken ép-
pen csak egy kis lyuk maradt a ki-be járáshoz.
Füstifecskefészket meg a csíraistállóban
mutattunk Jozsónak (csíraistállónak a nö-
vendék marhák istállóját nevezték, a du-
nántúli pusztákon máig is így hívják).
A füstifecske szívesen fészkel az épületek
belsejében, félgömb alakú fészket épít.
– Na, de azért a fecskéket megismertem
– mondta Jozsó.
– Van még egy harmadik fajta fecske
is – mondta tudós képpel Gyuszkó. – Az
meg partba vájt lyukakban fészkel.
Lázár Ervin
Fecskelakások