Basic HTML Version
72
Tücsi, a három hónapos fekete spániel ön-
feledten játszadozott a kertben Julcsival,
kis gazdájával. Lobogó füllel futott a labda
után, de az minduntalan elpattant előle.
– Egyszer úgyis megfoglak! – csaholta
mérgesen.
– Jaj, de megszomjaztam! – mondta
Julcsi, és beszaladt a házba.
Tücsi egyedül maradt. A kerítés felől
zajt hallott.
– Vajon mi lehet odakint? – kíváncsis
kodott.
Észrevette, hogy a kapu nincs is bezárva.
Kidugta a fejét a nyíláson, s körülnézett.
– Hű, micsoda nyüzsgés! Ideje lenne
megismernem a nagyvilágot! – mondta,
és kisétált a kapun. – Mennyi érdekesség,
mennyi látnivaló! Na, most elzavarom az
út szélén ricsajozó verebeket. Nicsak, ott
egy macska! Mindjárt megkergetem. No,
már fel is szaladt a fára. Most azt a gerlét
fogom megijeszteni. Hű, de fél az ugatá-
somtól! Már el is repült. A park pázsitján
mennyi szöcske ugrál! És milyen fürgék!
Nini, mi az a zöld, fürge jószág? Alig érem
utol! De kár, hogy beszaladt a kövek közé!
Így játszadozott Tücsi egy jó ideig, elfe
ledkezve otthonáról és Julcsiról.
– Hű, de elfáradtam! És éhes is vagyok!
Meg szomjas! Haza kéne menni. De merre?
Most mi lesz velem? – fakadt sírva Tücsi.
Épp arra sétált Brúnó, a nyugdíjas nyo
mozókutya. Meghallotta a kiskutya nyü
szítését.
A kis szökevény