Page 84 - aranyablak_2013.indd

Basic HTML Version

82
A sakál át akart menni a
túlsó partjára, de nem tudott
. Összebeszélt hát a tevével.
–Ha átviszel a túlsó
, mutatok neked egy nagy cukornádül­tetvényt.
Míg te ott
, addig én halat és rákot fogok vacsorázni a par­ton.
– Rendben van – egyezett bele a
. – Ugorj föl a
!
Az átkelés remekül ment. A teve jóízűen kezdte legelni a
,
a sakál pedig egymás után tömte magába a
és a
.
Mivel azonban a sakálnak kicsi a gyomra, sokkal hamarabb jóllakott, mint a
,
s már szeretett volna hazamenni. Elkezdett hangosan vonítani.
Az éktelen
odajöttek a parasztok botokkal felfegyverkezve. A kis
könnyen elszelelt, de a nagy testű teve nem úszta meg a verést.
– Megtudhatnám, miért csaptál akkora lármát? – kérdezte, miközben visszafelé tartot­tak
a folyón.
– Vacsora után mindig szoktam egy kicsit énekelni – felelte a
.
– Én meg tudod, mit szoktam
után csinálni? Lubickolok
egyet a
! – vágott vissza a teve, azzal
a vízbe.
A sakál nem kerülhette el a kiadós
a folyó közepén.
Kölcsönkenyér visszajár!
afrikai népmese
A következő meséből szavak hiányoznak. Olvasd el a mesét, és pótold a hiányzó szavakat
úgy, hogy a szöveg értelmes legyen!
A teve és a sakál
III. olvasáspróba