Basic HTML Version
84
A madártejfű
A gyerekek künn jártak az erdőn. Szép az
erdő májusban. A fák akkor bocsátják ki a
levelüket. A fű tiszta, gyönge zöld. Imitt-
amott a szelíd sárga szentgyörgyvirág alá-
hajló fürtökkel várja a méheket:
– Gyertek, gyertek, méhecskék!
Adok nektek mézecskét.
A méhek oda is mennek. Körülmuzsi-
kálják. Ez tetszik a szentgyörgyvirágnak.
De persze nincs pénze. Ha pénze vol-
na, az nem is kellene a méhecskének. Jobb
a méz. Igaz-e gyerekek?
Ahogy javában szedik a szentgyörgyvirá
got, egyszer csak fölkiált a Pista gyerek:
– Nini, mi van itt, milyen szép fehér vi-
rág! Olyan fehér, mint a tej.
A nagyapó megállt a virág mellett, és
így szólt:
– Jól mondod, fiam, hogy olyan, mint
a tej, mert úgy is hívják ezt, hogy madár-
tejfű. Érdekes virág ez.
Csak délben nyit. Máskor bezárja a virá-
gát. Úgy is hívják, hogy úri virág, mert ré-
gente az urak ezzel gyógyították a zúzódás-
ból keletkezett sebüket. Meg úgy is hívják,
hogy vadhagyma, mert a gyökere olyan,
mint a vereshagyma, és az íze is hason-
lít hozzá. A pásztorok meg a vadászok, ha
nincs hagymájuk, ezt főzik bele a levesbe.
Ássátok ki vigyázva gyökerestül, majd
otthon mutatok valamit.
A fiúk kiásták a szép fehér virágot, és
otthon cserépbe tették.
Persze dél már elmúlt, és a virág zártan
maradt.
– Ha akarom, kinyílik a virág – szólt
nagyapó.
– Magától?
– Magától, anélkül, hogy hozzányúl-
nék – felelte a nagyapó.
Édesanya éppen vasalt. A nagyapó el-
kérte tőle a meleg vasalót, és odatartotta
kétujjnyira a virághoz.
És íme, a bolondos kis fehér virág las-
san-lassan fölnyitotta a szirmait: egy perc
múlva nyitva állott minden virága.
Azt gondolta, dél van.
Gárdonyi Géza