Page 100 - 7szinvarazs_jav.indd

100
Hogyan tanultam meg olvasni?
Egy té­li es­tén édes­apám azt kér­dez­te tőlem: mit szól­nék hoz­zá, ha is­ko­lá­ba adna…
Drá­ga jó édes­anyám az ölé­be hú­zott, és meg­ci­ró­gatta a bo­zon­to­mat.
– De ilyen tél­ben nem adom ám ki sze­gény­ké­met a ház­ból. Hogy eresz­tem ki eb­be a
vad idő­be! Hó­ban el­buk­hat­na, jé­gen el­csúsz­hat­na, rossz gye­re­kek meg­ker­get­het­nék,
ku­tyák meg­szag­gat­hat­nák. Ne félj, kincsecs­kém, meg­ta­ní­ta­lak én té­ged ír­ni, ol­vas­ni…!
1. Miért nem engedte az édesanya kisfiát az iskolába?
Akár­hogy fű­töt­tük a bú­bost, a szo­ba ab­la­ka egész té­len át ki nem en­ge­dett. S ez
a be­fa­gyott ab­lak volt az én pa­la­táb­lám, édes­anyám gyű­szűs uj­ja raj­ta a pa­la­vessző.
(…)
2. Mi helyettesítette a táblát és a krétát?
So­kat sír­tunk, so­kat ka­cag­tunk azon a té­len. Vol­tak go­nosz, ma­kacs be­tűk, ame­
lyek nem akar­tak szót fo­gad­ni. És vol­tak ked­ves, de­rék, ba­rát­sá­gos be­tűk, ami­ket az
én ügyet­len uj­jaim is egy­szer­re elő tu­dtak hív­ni. (…)
Az O be­tű­re min­dig úgy fo­gok gon­dol­ni, mint egy ál­dás­ra nyi­tott száj­ra. Ezt ked­vel­tem
leg­job­­ban, mert ez volt a leg­könnyebb. Le tud­tam ír­ni a szám­mal is: csak rá kel­lett le­
hel­nem egész kö­zel­ről az ab­lak­ra. Egy­szer ugyan oda­fa­gyott az orrom hegye, de édes­
apám meg­vi­gasz­talt az­zal, hogy ma­rad ab­ból elég, ha a fe­le le­fagy is.
3. Hogyan vélekedett a kisfiú a betűkről?
Egy es­tén ezt a szót ka­par­tam be­le a jég­vi­rá­gok me­ze­jé­be: KINC . Édes­apám oda­
állt mö­gém a mé­cses­sel, hogy job­ban lás­sa, mit dol­go­zom.
– Te, az S-et meg­for­dít­va ír­tad – ka­ca­gott édes­apám. – Így kell azt ír­ni.
7szinvarazs_jav.indd 100 7/25/