Mesél a téli erdô
Gondoltatok már arra, hogy hány fehér hópihe szállingózik a szürke fellegekből er
dőre, mezőre? Nincs olyan ember, aki meg tudná számolni, de az biztos, hogy nagyon
sok. Egykettőre fehér köntösbe öltöztetik a lomb nélkül maradt ágakat, megülnek a
bokrokon, és beborítják az erdei avart is. Ha éppen az erdőben jártok havazás idején, fi
gyeljétek meg, hogyan zizeg, milyen finoman muzsikál a sok ezernyi lefelé hulló hópihe!
Télen néha nagyon hideg van, mégis csodálatosan szép és érdekes a séta a be
havazott erdőben. A friss hótakaró olyan, mint egy óriási nyitott képeskönyv, de ha
olvasni akartok benne, meg kell ismerkednetek a hóba írt különös „betűkkel” is. Az
apró lábnyomokból álló, kanyargó füzér az erdei egér éjszakai útjáról árulkodik. A tap
sifüles mezei nyúl ugrásainak jellegzetes lenyomatai is jól látszanak a fehér takarón.
A szajkó az erdő első számú őre. Az ő lábnyomai mellett jól látszanak a szárnyhegyek
lenyomatai is, amint elrugaszkodott. A fenyőfák alatt néha előforduló szőrgombócok
az erdei fülesbaglyok táplálékmaradványait rejtik.
A zord tél kemény próba elé állítja a növényeket és az állatokat. A madarak nappal
vegyes csapatokba verődve keresgélik a fák kérge alatt vagy az avarban elrejtett ro
varpetéket és bábokat. Felborzolják tollaikat, és együtt éjszakáznak, hogy melegen
tartsák magukat. Az őzek is csoportokban keresnek menedéket. Ők hajtásokkal táp
lálkoznak. Az erdei pocok levelekért és gyökerekért csatornákat ás a hó alatt. A sün
levelekből és fűből készített fészkében alszik.
A tűlevelű erdők melegen tartják a növényeket, de akadályozzák az állatokat ab
ban, hogy a táplálékot megtalálják.
Schmidt Egon nyomán
1.
Mit csinál a szajkó a képen? Megtudod, ha a szöveget figyelmesen elolvasod.
2.
Miért nevezi az író nyitott képeskönyvnek a friss hótakarót? Sorold fel, milyen
nyomokat lehet látni a hóban! Te láttál már a hóban állatnyomokat? Mesélj róla!
7szinvarazs_jav.indd 39
7/25/