Page 56 - ezsterlanc_bori_egybe

54

RÉGI-ÚJ TÖRTÉNETEK

A próbagazda

Mikor engem feladtak az iskolába, sehogy se akartam beleszokni a tudományba. Majd rí-va fakadtam, mikor először nyomták a ke-zembe a tollat. Pedig szép szerszám volt nagyon, piros szárú, réznyakú. De az édesa-pámnak nagyobb öröme telt benne, mint ne-kem. (...)

– Tudós ember, aki bánni tud vele – mond-ta.

De erre kibuggyant belőlem a keserűség. Földhöz csattantottam az új tollat, hogy mindjárt lekéredzett a réznyaka.

– De én nem akarok tudós ember lenni. Én gazdaember akarok lenni, mint édesa-pám.

– Mást mondok én neked, te legény – emelte föl édesapám az államat. – Először mégis csak írni-olvasni tanulj meg! Jövő nyá-ron aztán beállhatsz gazdainasnak, ha ked-ved lesz hozzá.

Erre az ígéretre aztán csakugyan nekiad-tam magam a tanulásnak. Kaptam is a vizs-gán akkora jutalomkönyvet, hogy nem fért a táskámba. Odaálltam vele az édesapám elé. – Tudós vagyok, itt a könyv. Gazda lennék, hol a föld?

Világéletében mindig szavatartó ember volt az apám. Kézen fogott, kiballagott velem a szőlőbe, odaállított a dinnyeföld sarkára. – Látod ezt a vakondtúrást? – Látom.

– Hát azt a másikat? – Azt is.

– No, hát ami a két vakondtúrás közé esik, az a te földed. Annak te vagy az urasgazdája. Teszel-veszel rajta, amit jólesik. Én bele nem szólok semmit, én csak a szomszédod leszek. (...) Másnap még a kakas se kívánt jó reg-gelt, mikor engem már kergettek ki a föl-demre. De a nap is jó éjszakát mondott már, mire hazakerültem. Gyomláltam, locsoltam egész álló nap; túrtam-fúrtam, mint a vakon-dok.

(...) De se látszatja, se foganatja nem volt az igyekezetemnek. A mákjaimat mind ki-rázta a szél; a sárgarépámnak csak levele ma-radt; a répáját megette a cserebogár hernyója. A salátámnak meg még csak levele se ma-radt: lezabálta a csiga. Nem maradt a gazda-ságomból egyéb, csak a dinnyebokor. No, de azzal volt is ám annyi bajom, hogy majd beleőszültem. Ha keveset locsoltam: