Page 82 - ezsterlanc_bori_egybe

80

A megmentett madárfióka

Nedves fűcsomók között, kis száraz szigeten ült tojásain a sárszalonka. Hideg szél sepert végig a tóparton, s felborzolta az anyamadár tollait.

Így ment ez néhány napon át. Állandóan szürke esőfelhők úsztak a táj felett, olyan ala-csonyan, hogy beléütköztek a jegenyék csú-csaiba. Egy reggel azután halk pityegés hangzott a fűcsomó mélyén. Négy rókavörös szalonkafióka üldögélt egymás mellett, feke-te és szürkésfehér foltokkal tarkázva. Az anya olykor-olykor pillanatig megszemlélte őket, és ismét fölébük telepedett, hogy me-lengesse kedves kicsinyeit.

Egy ilyen alkalommal történt a baj. Két gyerek bandukolt gondatlanul a nedves fű-ben, fűzfavesszővel csapdosva a virágfejeket. Az anyamadár megijedt, hirtelen szárnyra kapott, miközben két fióka a négy közül ki-penderült a meleg fészekből. Mindketten reszkettek a nedves, hideg fűben, és keserve-sen csipogtak. Az egyik végre megemberelte magát. Feltápászkodott fekete, merev lábacs-káira, és valahogy visszatipegett a fészekbe. Most visszatért az anyamadár, óvatosan rá-ereszkedett a fészekre, s tolla alá vette a há-rom kicsinyét. A negyedik azonban még mindig künn feküdt, és szánalmasan reszke-tett. Féloldalt dőlt, szeme csukva volt, és sírt.

Vajon nem hallotta az anyja? Vagy talán a három megmenekült csemetéjével beérte, és a negyedikkel nem törődött?

A szánalmas csipogás szakadatlanul vissz-hangozott a rét fölött. Egyszer csak az anya-madár megfordult, csőrével gyengéden meg-érintette néhányszor a fázó apróságot, mintha azt mondaná: gyere a fészekbe visz-sza. De az már sem élő, sem holt nem volt, s félig fagyottan alig mozdult az anyai biztatásra. Ekkor váratlan dolog történt. Az anya fel-emelkedett, otthagyta három kicsinyét a fé-szekben, és ráereszkedve a jajgató apróságra, teljesen beburkolva tollruhájával, melenget-te, mígnem a csipogó hangocskák lassan ab-bamaradtak. A három másik csemete fekete gombszemeivel érdeklődve szemlélte anyjuk igyekezetét.

Jó idő múltán a szalonka visszatért a fé-szekben maradt apróságokhoz, „betakarta” őket meleg tollpaplannal, és halkan hívta az átmelegedett árvát, amely most már az utat a maga erejéből megtéve visszavergődött a fé-szekhez, és beléhuppant.

Az egész család csak arra várt, mikor süt ki meleg sugaraival a nap, s azon nyomban ne-kieredhessen majd a vízhez vezető útnak.

Részlet Tasnádi Kubacska András – Chergezán Pál

Vadállatok gyermekszobája című művéből