Page 95 - ezsterlanc_bori_egybe

93

A pipacs és a búzavirág

Az eső elállt, az érett búzakalászok táncba kezdtek az újból előbúvó nap alatt, s dúdol-va, zizegve hajladoztak a szélben. A pipacs-nak meg egyenest olyan jókedve kerekedett, hogy így szólt a kék búzavirághoz: – Gyere, játsszunk valamit!

– Jó – felelte a búzavirág –, énekeljünk mi is versenyt a kalászokkal!

– Azt nem, a kalászoknak sokkal szebb hangjuk van. Csak zizegjenek magukban. – Nagyszerű! – kiáltotta el magát a búza-virág. – Játsszunk bújócskát!

A pipacs boldogan beleegyezett, nem lát-ta, hogy a búzavirág ravaszkásan mosolyog. – Te leszel a hunyó – szólt a búzavirág –, én most elbújok, és keressél meg!

A pipacs erre lehunyta piros szirmait, majd tízet számolt, s elindult keresni a bú-zavirágot. De bizony hiába, mert az úgy el-bújt a búzatáblában, hogy három nap, há-rom éjjel se lehetett volna megtalálni. Végre is a pipacs megunta a keresgélést, és elkiál-totta magát:

– Bújj elő, nem játszom tovább!

Hát a búzavirág éppen előtte ugrott föl nagy nevetve. – Látod, itt voltam az orrod előtt, mégse találtál meg!

Erre mérges lett a pipacs, és így szólt: – Nem bánom, játsszunk tovább! Most én bújok el.

Úgy csinált, mintha elindulna a búzatáb-la végére, de hirtelen lehajolt. Gondolta, úgy tesz, mint a búzavirág, ott marad a helyén, az meg hadd keresse őt a tábla végén. Alig tudott felállni a csodálkozástól, amikor kis-vártatva megérintette a búzavirág, és rákiál-tott:

– Megvagy!

Szégyellte most már magát, ezért újból megkérte a búzavirágot, hogy játsszanak még tovább.

– Még egyszer elbújok – mondta –, most próbálj megtalálni!

Most már a búzatábla legvégén bújt el, de hiába, mert a búzavirág ott is rögtön megta-lálta.