Page 98 - ezsterlanc_bori_egybe

96

A patak meséje

A patak szélén álldogáló bokor egyszer meg-kérdezte a locsogó pataktól:

– Mondd, hová sietsz, hogy sohasem állsz meg? Mi dolgod van tulajdonképpen? – Elmondanám – felelte a kis patak –, ha versenyt futnál velem, mert hosszú történet ez, s nincs időm hosszan beszélgetni. De ha akarod, utam végén elmondhatom a folyó-parti fának, s megkérem, hogy üzenje meg neked egy falevélen.

A bokor örömmel beleegyezett, s várta, hogy mikor jön a falevélre írt üzenet. Nem sokáig kellett várnia, harmadnapra odaérke-zett a természet postása, a szél, s a bokor ágai közé hajította a folyóparti fa üzenetét. Kö-szönt is, de nem állt meg, hiszen még messzi út várt rá, erdőkbe, kertekbe, hegyek tetejére vitte a rábízott faleveleket.

A patakparti bokrok kíváncsian hajoltak össze lombjaikkal, valamennyien tudni akar-ták, mi van a levélben. Kérték is társukat, ol-vassa el hangosan a levelet. De várniuk kel-lett, míg kisütött a nap, mert bokortársuk már bizony öreg volt, s csak napfénynél tu-dott olvasni. Mikor aztán a nap kisütött, megtudhatták végre, hogy miért olyan sietős a patak útja.

– Egyszer, régen, nagyon régen, négy test-vér élt a földön: négy kis forrás. Nagyon sze-rették egymást, nagyon boldogan éltek együtt a hegy tövében, csak azon búsultak, hogy nem vándorolhatják be az egész vilá-got. Öreg barátjuk, a hegy, azt tanácsolta ne-

kik, hogy az egyik induljon világgá, s ha ha-zajön, mesélje el a többieknek, mit látott. Így is történt. Nagy búcsúzkodás, sírás-rí-vás közben útra kelt a kis forrás, miközben a hegy, a szél s az erdő jó tanácsokat kiabált utána.

Az otthon maradt három testvér pedig egyre várta, hogy visszajöjjön. De hiába vár-ták, elmúlt egy év, elmúlt kettő, elmúlt há-rom, a forrás még mindig nem tért vissza. Amikor aztán a negyedik évben is hiába vár-ták, elhatározták, hogy egyikük elindul s megkeresi. Igen ám, de hol, merre – mikor már negyedik éve nem hallottak róla sem-mit? Így töprengtek, szomorkodtak, amikor váratlanul egy madár szállott le hozzájuk, s kéretlenül megszólalt:

– Nagy hírt hozok nektek a testvéretekről! Akár hiszitek, akár nem, már nem forrás ő, hanem tenger! Olyan nagy és olyan hatal-mas, hogy három hét alatt sem tudok átre-pülni a partjai között. Ő már nem jöhet töb-bé közétek, de nagyon vágyik utánatok, s ezért arra kér, hogy ti menjetek hozzá. Egyéb se kellett, az egyik forrás rögtön út-ra kelt, s ment, amerre a madár vezette. De ő sem jött vissza, sem egy, sem két, sem három év múlva, helyette is a madár jött el a negye-dik évben.

– Akár hiszitek, akár nem, folyó lett a ti testvéretekből! Nagyon vágyik már utánatok, kéri, hogy menjetek el hozzá...

Amikor idáig ért a bokor az olvasásban, megszólalt a patak:

– Egy percre megállhatok, a végét már én mondom el. Amikor ezt meghallottam a madártól, én is útra keltem. Patakká változ-tam, s azóta is mindennap elszaladok folyó-vá lett testvéremhez. Legkisebb testvérem, a forrás üzenetét viszem a folyónak, ő pedig a tengernek. Így élünk mi négyen azóta is együtt, így szeretjük egymást továbbra is, s így fogjuk szeretni, míg a világ világ...

Zelk Zoltán