Page 15 - 7szinvirag_borito_sima.indd

A századik könyv

Mikor kisdiák koromban az elsô bizonyít-ványt hazavittem, az édesapám örömében olyan barackot nyomott a fejemre, hogy csak úgy ropogott.

– Ember vagy a talpadon – mondta hozzá –, most már megérdemled, hogy megmutassam a könyvtáramat.

Azzal megfogta a kezemet, és beveze-tett a tisztaszobába 1 . Jártam már ott más-szor is, de sose láttam a könyvtárt. Most is hiába nézelôdtem utána, híre se volt ott a könyvespolcnak.

– Szegény szántóvetônek gerendán a könyvtára – okosított fel édesapám, a szék-re állva leszedegette a könyveket a mester-gerendáról 2 .

Volt ott könyv jó nyalábbal, ócskább, újabb, vékonyabb, vastagabb, cifrább, sze-gényebb.

– Válassz egyet magadnak – biztatott édesapám –, de csak okosan avval a kis ésszel!

Biz én nem okosan választottam. Azt kaptam föl, amelyiknek legszebb volt a táblája. Csupa virág meg csupa pillangó. Valami virágkereskedésnek az árjegyzéke volt.

– No, ezt szépen kiválasztottad – neve-tett édesapám. – Meglátom, mire mégy vele.

Megbirkóztam én azzal is, ha egy hó-napig tartott is. De akkorra olyan virágtu-dós lettem, hogy apámuram elbámult bele.

– Ezt már szeretem – veregette meg a vállamat. – Jóravaló méhecske a gyim-gyomban is megtalálja a mézet. Hanem most majd én választok neked könyvet, olyant, amelyik csupa lépesméz lesz. Verseskönyv volt ez, tele nekem való versekkel, harmatosokkal, mint a hajnal-virág, csengô-bongókkal, mint a reggeli harangszó. Estélig átsuhantam fölöttük, mint a fecske a víz fölött.

Hanem az édesapám nem dicsért meg nagy sietségért. Inkább megcsóválta a fe jét.

– Nem jól van ez így, fiamuram. Ne fecske módra kell átsurranni a könyvön Meg is kell abban merülni.

Addig olvasgattam aztán a versesköny vem, hogy utoljára kívülrôl tudtam az egé szet. Nem is tudott az iskolában senk annyi verset, mint én. Kaptam is a máso dik esztendô végén annyi jutalomkönyvet hogy alig bírtam hazavinni.

– Az én könyvtáram meg egészen el szégyenli magát a tied mellett – mosoly gott apám. – Mit szólnál hozzá, ha azt i néked adnám?

Nem tudtam én semmit sem szólni a örömtôl, csak kapkodtam hol az egyi könyvhöz, hol a másikhoz. S addig ne volt nyugtom, míg az édesapám a régi faze kaspolcot nekem nem adta könyvtárnak. Akkor aztán nem cseréltem volna szolgabíróval se! Beraktam a könyveime szép sorjába, ragasztottam rájuk számo is, s azt pingáltam a polc fölé piros plaj básszal 3 : az én könyvtáram.

Attól fogva az egész iskola csudájár járt a könyvtáramnak, kölcsön is kéreget tek belôle, s nemsokára mindenki töb hasznát vette, mint a könyvtáros úr.