Page 114 - hetsznvilag.indd

Bem apó apró termetû ember volt, de terme-téhez képest felettébb dühös természetû. Szeme villámokat szórt a legcsekélyebb hibáért. Egyedül akkor lágyult el a tekintete, ha ránézett a xii. zászlóalj embereire, a Kos-suth-huszárokra és a tüzérekre, Gábor áron fiaira. De most még rájuk is haragudott, mit kínlódnak annyit egy nyomorult ágyúval! hirtelen oldalt nézett. Szemét kimeresz-tette. Egy gyerek állt a térképasztal mellett! – no, né! – bökte ki a tábornok. – Ki len-nél, mit keresel itt?

(A legényke olyan nyugodtan állt, mintha világéletében tábornokok között töltené szabad idejét. parasztgyerek volt, amolyan erdei emberke, öltözéke bocskor 1 , halina-nadrág 2 , birkabekecs 3 , s akkora báránybôr süveg a fején, hogy azon már mosolyogni kellett. Lehetett úgy tizenkét éves. A félel-met nem nagyon ismerhette, mert nyugod-tan válaszolt:)

– Balta mózsi a becsületes nevem. medgyesrôl jöttem.

– Jól van – bólintott a tábornok elmoso-lyodva –, én meg Bem tábornok vagyok. – tudom – intett a gyerek –, azért is jöt-tem. maga talán okosabb, mint a tüzérei. – mi a bajod velük?

– Elzavartak az ágyútól. nem boldogul-nak vele. mondtam, adjanak kötelet, csiná-lok én olyan emelôt, hogy menten az útra kerül. Erre nevettek és elzavartak. Én meg bebújtam azon a lyukon, és most itt vagyok. Az ágyút mégsem lehet a gödörben hagyni. Az ilyen gödröt hívják nálunk medvevész-nek. Abból ugyan nem kerül ki semmi, csak úgy, ahogy mi szoktuk, erdei emberek! Bem apó meghatódva nézett a gyerekre. Ez igen! Legényke még, és máris ember. A sátorbejáró felé kiáltott: – hé, micki, ide hozzám!

máris a tábornoka elôtt állt mickievic (mickievics), Bem apó mindenes ôrmestere. megdöbbenve meredt a gyerekre. – hát ez hogyan kerül ide? A tábornok felmordult:

– Úgy, hogy kendtek nem ôrzik jól a tá-

bornoki sátort! Vigye ezt a gyereket az ágyú- hoz, és mondja meg a tüzéreknek, Bem apó üzeni, fogadjanak szót a gyereknek!

– parancsára! – vágta ki feszesen mickievic ôrmester.

mózsi, ahogy a katonáktól látta, kezét a süvege széléhez érintette. tisztelgett. Bem apó ugyanígy tett. most a legényke szeme megakadt valamin. Észrevette ezt a tábornok is. Egy dob, igazi hadidob volt a sátorbejáró elé állítva. csillogott az oldala, villogott rajta az összes feszítôcsavar. piros-fehér-zöld háromszögecskék díszítették a dob pere-mét.

A vak is jól láthatta, hogy nem más ez, mint Bem apó hadidobja, amit akkor ver-nek meg, ha a vezér kiadja a parancsot a támadásra.

Balta mózsi nagyot sóhajtott: – Dob. csudaszép dob!

– Az bizony dob – mondta a tábornok, és biztatóan veregette meg a fiú vállát. – no eredj, és segíts, ha tudsz!

– Ördögadta kölyke! – dohogta Bem apó, és újból a térképhez telepedett. mire hajnalodott, a mécsesek lobogó fényében elôtte állt hûséges embere, mickievic ôrmester, mögötte pedig az erdei legényke.

– tábornok úr, jelentem, a Gábor áron-tüzérek hetes ágyúja a helyén van! Sikerült kiemelni.

Balta mózsi nagy komolyan intett. – Azt bizony sikerült. megmondtam, így lett.

Akkor csatolta éppen a kardját Bem apó, s már kérette a lovát is. rámutatott a legényke süvegére.

– mondd, gyerek, kell neked az a süveg? Balta mózsi meglepôdött.

– Bizony kell, mert benne van a fejem! – Én meg azt mondom, cseréld el ezzel, ni! Jó nagy koponyád van, nem esik le! Leemelte az egyik Kossuth-huszár csákó-ját. nagy nevetés közben a süveg a huszár, a csákó a legényke fejére került. most a dobra mutatott.