Page 75 - hetsznvilag.indd

hol volt, hol nem volt, volt egy-szer egy ember, aki mindig arra vágyott, hogy találkozzék egy igazi tündérrel.

Egyre csak járta a réteket, mezôket, s ha virágot lelt, bele-kukkantott a kelyhébe, mert köz-tudomású, hogy abban laknak az igazi tündérek. Virágot lelt is sokat, de tündért egyet sem. Egyre rótta az erdôt, mezôt holdvilágos estéken, mert min-denki tudja, hogy olyankor a tündérek a harmatos füvön tán-colnak, s gyönyörûségesen éne-kelnek. De a harmatos füvön csak szentjánosbogárkák járták villanó táncukat, és nem énekelt ott már, csak a könnyû szellô.

Ezen úgy elbúsulta magát az az ember, hogy nem járt többé erdôn-mezôn, csak a városi utcákat rótta, s lesütötte a szemét búbánatában. Végül ez lett a szerencséje, ez a búbánat, mert jártában-keltében összetalálkozott Jutkával. Jutka egészen pirinyó kislány volt. De azért nagy bátran felfelé tekintett,

mindig a magasba. Így találkozott a tekinte-tük. S annak a tündérkeresô embernek szinte elállott a szívverése. Jutka aranybarna sze-mében ugyanis pirinyó kis tündér üldögélt. Az ember örömében elmosolyodott, s ugyanakkor elmosolyodott Jutka is. megkér-dezte tôle:

– minek örülsz, te kislány?

– Én annak örülök – felelte ô –, hogy a szemedben egy kis tündért pillantottam meg.

Az ember azt mondta erre, hogy butaság! Az ô szemében nincs semmiféle tündér, nem is volt soha. Jutka csak a saját tündéré-nek a tükörképét látja az ô szemében. De a kislány nagyot nevetett, és azt mondta:

– hiszen tudni való, hogy csak egy tün-dér van. nincs több, csak egyetlenegy tün-dér!

– hát, ha nincs több, akkor vigyázzunk, hogy el ne veszítsük ezt az egyetlenegyet! – mondta az ember.

Azzal kézen fogta a kislányt, és így indul-tak el. Látták egymás szemében a tündért, az egyetlen tündért.

Bizonyára ott csücsül a te szemedben is. Ezért hát hasztalan keresnéd virágkelyhek-ben vagy holdsütötte tisztások harmatos füvén. De ha a legszebb tükörbe, mások tükrözô szemébe nézel, megláthatod te is az igazi, az egyetlen tündért.

H árs L ászLó