Page 94 - hetsznvilag.indd

nagy Bercsényi miklós csak olyan híres volt a jó szívérôl, mint hirtelen haragjáról. A kardjára ütött minden kicsiségért, de a fészkébôl kiesett verébfiókáért a lováról is leszállt.

Egyszer ahogy a Vág mentén sétálgat, lát-ja ám, hogy egy nagy, marcona 1 ember vi-zes kötéllel kerget egy siheder 2 legénykét. – megállj, atyafi! – csapott közéjük a kardjával Bercsényi. – mért ütögeted olyan gorombán ezt az ifjú embert?

– hogyne ütögetném, uram! – csattant föl a marcona ember. – Szegény halászem-ber vagyok, ez a siheder meg a legényem. Azt mondom neki az elébb, nézze meg a halakat a bárkában 3 , van-e elég vizük. hát nem mind visszahajigálta ôket a Vágba a nagy együgyû?

– hát ott legalább van elég vizük szegé-nyeknek – kottyant bele a legény nekiira-modva, mert a halász már megint suhogtat-ta a vizes kötelet.

– ne bolondozz, ember – kacagta el magát Bercsényi –, mennyi a károd? – Van egy ezüsthúszas.

Bercsényi odavetett neki egy aranyat, s a vállára ütött a fiúnak, aki könnyben úszó szemmel nézett rá. – hogy hívnak, fiú? – Engem? mikének.

– tetszel nekem, mike. Szeretnél-e huszár lenni?

– mindig úgy éreztem, az isten is annak teremtett – ugrott nagyot a gyerek.

Bercsényi megint elmosolyogta magát, s vitte a fiút a táborba. ott aztán ezüstsujtá-sos 4 kurucruhát adott neki, amit mike föl se vett addig, míg a sujtást le nem szedte róla. – hát a sujtás hová lett a gúnyádról? – csodálkozott Bercsényi, mikor a szeme elé került a fiú.

– itt van a tarsolyomban 5 – hunyorgott mike –, itt nem piszkolódik el. ne féljen, nagyuram, tudok én a ruhámra vigyázni. – Azt már látom – nevetett Bercsényi bosszúsan –, hanem most már azt szeret-ném látni, hogy ülöd meg a lovat.

– megülöm én, csak ráülhessek! – kérke-dett mike.

A ráülés azonban nem sikerült. Elôször a feje felôl közeledett a lóhoz, de mindjárt visszaugrott.

– megharap – mondta ijedten. Aztán hátulról akart felugrani a lóra. – megrúg, nagyuram! – nézett bánatosan Bercsényire.

– meg vagyok én már rúgva teveled! – rágta a bajuszát mérgesen a vezér. – Úgy nézem, csak olyan kóchuszár vagy te! Erre olyan fájdalmasan nézett a fiú, hogy Bercsényi megint megszánta.

– no, ne búsulj – mondta neki –, jó leszel ajtónállónak.

Úgy állt a sátorajtóban, mint a cövek, s Bercsényi szeretettel nézett rajta végig, mikor kijött a sátorból.

– te fiú! – szólt oda neki –, elmegyek a tiborci malomba. ha czelder kapitány úr eljön, mondjad neki, hogy már nem gyôz-tem várni.

– igenis, nagyuram – tisztelgett kuruco-san a kóchuszár –, hát ha el nem jön, mit mondjak neki?

Ennyi együgyûség végképp kihozta a sod-rából Bercsényit. megrázta a legényt, és messzire elpöndörítette a sátrától.

– A szemem elé ne kerülj többet, nagy mihaszna! – dörögte utána.

pedig odakerült még azon az estén. A vezér fehér lovát már messzirôl megismerték a tá-bortüzek mellett heverô kurucok. Egyedül a kóchuszár ugrott föl, és süvöltött bele az éj-szakába:

– állj, ki vagy? mert beléd lövök!

Bercsényi ráismert a szelíd hangra, s mivel haragját már elfújta a szél, jókedvvel kiáltott vissza: – Senki!

– Az már más – tette le mike nyugodtan a puskáját, mint aki jól végezte dolgát. Bercsényi kiadta a parancsot, hogy a kóc-huszárt azonnal zavarják ki a táborból. … Kizavarták mikét az éjszakába, de haj-nalban már ott kódorgott a vezér sátra körül.