Page 106 - Iresz_86ig.qxd

volna az orrom hegyére, melyik volt maga egyszerre illatszerbolt, melyik olyan, akár a legszebb gyerekálom, szinte simogató, ha-sonló az anyakézhez?

A tölgyerdôk voltak a kedvenceim ôsszel, igazán. Ráképzelem ôket az egész Bakony-ra, bár tudom, a bükkfák fenségéhez föl nem érnek. A tölgyek emberibbek, lejjebb kezdôdnek ágaik, gyereknek is elérhetôen, s rücskös kérgükön is jobban tapad a má-szóláb. A bükkfa elsô ága olyan magasan van, mintha falon kellene fölmászni egy fa-

lusi templom haranglyukához. Azt hiszem, a tölgyest, akár a bokrosokat jobban szeretik a madarak is. Az ôszi erdôk ki-rándulások céljai voltak. Szederindába akadt a lábam. Galagonya piroslott a tisztások szélén, vadkörte sárgult, kökény kéklett. Az irtásokon fölszem-telenkedô bokrosokban minden-féle bogyó termett. Különösen

élveztem az erdôt, mikor makkszedésre vezé-nyeltek bennünket az iskolából, tarisznyába szedegettük, aztán beöntöttük a zsákba.

104

Utazás a Bakonyban

Tízéves koromban utaztam át a Bakonyon. Közel laktunk a budapest–szombathelyi vas-útvonalhoz, s ha Pestre mentünk, az volt az alkalmas út. Apám mellett ültem a szekéren, s megkérdeztem, hogyan nevezik azokat a hegyeket körülöttünk. – Az a Bakony – mondta apám. – Keleten a Kôris-hegy az a

magas, délen az Agár-tetô. Arra van a nyirádi erdô, arra mentem borért a Ba-latonhoz.

Olvasgatva a Bakony ritka növényeirôl, arra gondolok, vajon láttam-e én annak idején a cifra kankalint, a tarka nádtippant, korpafüvet, babérboroszlánt, lónyelvû cso-dabogyót, pirítógyökeret, magyar vérfût, deres csenkeszt, csinos árvalányhajat, pézs-mahagymát, borzas szulákot, magvasdrót vagy a magyarföldi gurgolyát? Melyiknek lehetett az a finom szaga, amelyik úgy csik-landozott, mintha egy hajszálam hullott

Tölgyerdô

Szúrós csodabogyó

Babérboroszlán