Page 188 - Iresz_86ig.qxd

A kis kômûves

A kis kômûves jött el ma hozzánk, apjától levetett zsinóros kabátja fehér volt a mésztôl meg a gipsztôl. A leginkább apám akarta, hogy eljöjjön.

Mennyit nevettünk neki! Amikor bejött, s levetette ócska sipkáját, amúgy hava-san belegyûrte a zsebébe, aztán olyan hanyag járással lépdelt, mint egy fáradt munkás, almaképét és krumpliorrát ide-oda forgatta, és amikor az ebédlôben meg-látott egy képet (Rigolettót ábrázolja, a púpos bohócot), elôadta a híres-nevezetes tudományát: pompás nyúlpofát vágott. Amit nem lehet nevetés nélkül megállni. Építôkockákkal játszottunk: kész csoda, milyen rettentô ügyesen készít tornyokat, hidakat, és nagyon komolyan dolgozik rajtuk, egy felnôtt sem lehet türelmesebb. Két torony közt a családjáról beszélt: padlásszobában laknak, az apja esti iskolába jár, olvasni tanul, az édesanyja Biellába valósi. Nagyon szerethetik a gyereküket, mert bár szegényesen van öltözve, de jó melegen. És szépen meg van foltozva min-den ruhája, a nyakkendôjén is látszik, hogy a mamája kötötte meg. A papája nagy, magas ember, akár egy óriás, alig fér be az ajtókon. De nagyon jó ember; a fiát nyúlpofácskának hívja. A gyerek viszont kicsi.

Négykor uzsonnáztunk, kenyeret és mazsolát, a kanapén ültünk, és amikor fölálltunk, nem tudom miért, de apa nem akarta, hogy leporoljam a háttámlát, amikor a kis kômûves kabátjától mészporos lett. Elkapta a kezem, és aztán titok-ban ô tisztogatta le.

Játék közben a kis kômûvesnek leesett egy gomb a zubbonyáról, anyám fölvarr-ta, a kis kômûves egészen belepirult, úgy csodálkozott, és olyan zavarba jött – még a lélegzetét is visszafojtotta.

Aztán megmutattam neki a karikatúraalbumot, és talán nem is tudott róla, de minden torzképet sorra utánzott, és olyan jól, hogy a papa is nevetett. A pajtásom meg olyan boldog volt, hogy induláskor elfelejtette föltenni a sapkáját, és a lépcsô-fordulón még egyszer nyúlpofát vágott nekem.

– Tudod, fiam, miért nem akartam, hogy letisztogasd a kanapét? Mert ha meglátja a barátod, szemrehányásnak veszi, hogy bepiszkította. És ez nem volna rendjén: elôször is nem szándékosan tette, másodszor, mert az édesapja ruhájában volt, aki munka közben lett mészporos, és aki dolgozik, az nem piszkos – az poros, meszes vagy amit akarsz, de nem piszkos. A munkától nem lesz piszkos. Inkább azt mondd, látszik a ruháján, hogy dolgozott. Ezt ne felejtsd el. És szeresd a kis kômûvest, mert a pajtásod és mert munkásgyerek.

Édesapád

186