Basic HTML Version
Daidalosz megunta a hosszú számkivetést
1
, és megérintette lelkét a honvágy
2
, de min-
den oldalról tenger állta útját.
– A földön és a tengeren feltartóztathat, de az ég bizton nyitva áll – gondolta magá-
ban –, meneküljünk arra! Mindent elfoglalhat, de nem foglalja el a levegőt Minósz.
És elmerült a még ismeretlen művészetben, és megújította a természetet. Tollakat ra-
kott szépen egymás mellé, a legkisebb után egyre nagyobbakat, majd a legnagyobbat
egyre kisebbre váltva, mintha halmon nőttek volna, vagy mint ahogy a pásztorsípon a
különböző nagyságú nádszálak sorakoznak egymás után lassú emelkedéssel. Aztán a
közepén lenfonállal fűzte össze őket, alul viasszal kötötte meg, s amint így összeállítot-
ta, egy kevéssé meghajlította, hogy az igazi madarakat utánozza vele. Mellette állt a,
Ikarosz, s nem tudta, hogy saját vesztében gyönyörködik. Ragyogó arccal majd a szél-
ben libegő pelyhek után kapdosott, majd hüvelykujjával a sárga viaszt puhítgatta, és já-
tékával hátráltatta atyja csodálatos munkáját.
Mikor az utolsó simítást is elvégezte alkotásán a művész, a kettős szárny közé lendí-
tette testét, és függve maradt a meglebegtetett légben. Kitanította gyermekét is:
– Mindig középre tarts, nehogy, ha alant repülsz, a tenger habja nehezítse el a tollai-
dat, ha pedig magasabban, a tűz égesse össze! A középen haladj, nem kell a csillagokat
se vizsgálnod, hogy tájékozódj, elég, ha engemet követsz!
S megmutatta, hogy kell repülni, és a ú vállához illesztette az újfajta szárnyakat. Míg
evvel babrált, és oktatgatta át, könny áztatta ráncos öreg arcát, és remegett az apai
kéz. Megcsókolta, mintha tudta volna, hogy ezek az utolsó csókok, s szárnyán felemel-
kedve, ő repült elöl, és aggódott útitársáért, mint a madár, mikor gyönge ókáját a ma-
gas fészekből az égi útra bocsátja. Még biztatta, hogy jöjjön utána, és tanítgatta a vészt
hozó művészetre, s mozgatta a saját szárnyait, és hátra-hátranézett ára.
Megbámulta őket a halász, miközben remegő nád-
szállal leste a zsákmányt, egy pásztorember, botjára
támaszkodva, egy szántóvető az eke szarva mellett.
S aki látta, amint a levegőt szelték, isteneknek hit-
te őket.
S már bal felől Héra szigete, Szamosz, és Délosz és
Parosz mind elmaradtak, jobbra Lebinthosz volt, és a
mézben gazdag Kalümné, mikor a ú örülni kezdett
a vakmerő repülésnek, elhagyta vezetőjét, és az ég fe-
lé vágyódva, magasabbra vette útját. A hevesen tűző
nap szomszédságában meglágyult a viasz, ami ösz-
szetartotta a tollakat, és szétfolyt. Szárnyát elvesztve,
meztelen két karját már hiába rázta, nem tudott a le-
vegőben megkapaszkodni. Zuhanás közben még aty-
ja nevét kiáltotta. De hamarosan elnyelte a kék víz,
amelyet aztán róla neveztek el Ikaroszi-tengernek.
1
számkivetés: a büntetés egyik módja, amikor valaki egy területet nem hagyhat el
2
honvágy: visszakívánkozás a szülőföldre, a külföldön élőnek hazája utáni sóvárgása
Daidalosz és Ikarosz
118
irodalom5_minion_puha.indd 118
3/21/13 2