Basic HTML Version
Az okos lány
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy molnárnak egy takaros, okos lánya, aki olyan okos
volt, hogy hetedhét országra elment a híre. Meghallja ezt a király, odaizent, hogy van
neki a padláson százesztendős kendere, fonja meg azt aranyfonalnak.
A leány erre visszaizen, hogy van nekik egy százesztendős sövénykerítésük, csinál-
tasson a király abból aranyorsót, akkor szívesen megfonja az aranyfonalat, mert azt
csak nem kívánja a király, hogy a drága aranyfonalat haszontalan faorsón fonja meg.
Tetszett a királynak a felelet. Megint izen a leánynak, hogy van neki a padláson egy
lyukas korsója, foldozza meg, ha tudja.
Megint visszaizen a leány, hogy fordíttassa ki a király a korsót, mert az öregapja se
hallott olyat, hogy a színéről foldoztak volna meg valamit.
Ez a felelet még jobban tetszett a királynak. Most meg már azt izente, hogy menjen el
a leány őhozzá, de menjen is meg ne is; köszönjön is meg ne is; vigyen ajándékot meg
ne is.
Erre a leány elkérte az apjától a szamarát, felült a hátára, és úgy ment a király elébe.
Otthon egy galambot megfogott, két szita közé tette, és elvitte magával.
Mikor aztán a király elébe ért, egy szót sem szólt, hanem meghajtotta magát, aztán
a galambot a szita közül elrepítette. Így aztán ment is meg nem is; köszönt is meg nem
is; vitt is ajándékot meg nem is.
A király erre úgy megszerette a leányt, hogy mindjárt elvette feleségül.
(
Magyar népmese,
Arany László –Gyulai Pál feldolgozása)
Ebben az egyszerű mesében
a szereplők és a cselekmény
is
szinte
valóságosnak hat, ezért nevezzük valós mesének.
Er-
re a mesefajtára az jellemző, hogy a főszereplőt elsősorban
esze, ügyessége vagy éppen bátorsága vezeti győze-
lemre. Mégis könnyen bizonyítható, hogy egy hihetet-
len, valószerűtlen elemekkel átszőtt történetről van szó.
Ugyanis a valódi világot képviselő hős – itt az okos lány –
olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek segítségével
méltó ellenfele lesz az ország legnagyobb hatalmú em-
berének, a királynak. Így már nem is végződhet a tör-
ténet másként, csakis a boldog egymásra találással.
Ezt a történetet is
egy elbeszélő közvetíti
szá-
munkra. A szerző az ő „bőrébe bújik”: a helyzetet,
amelyből a történetet szemléli és elmondja,
nézőpont-
nak
nevezzük.
Ebben a mesében az elbeszélő kívülállóként meséli el
a történetet, mégis érezzük rokonszenvét a főhős iránt.
A valós mese
12
irodalom5_minion_puha.indd 12
3/21/13 1