Basic HTML Version
1
vicinális: helyi jelentőségű; itt nem jelentős
2
legeredetibb: itt legrégibb
3
barokk: művészeti stílus a 17–18. században, amelyre a túldíszítettség, a pompa, a nagy méretek
és a zsúfoltság jellemző
Göcseji ház
Keresztury Dezső:
Két szülőföldem
(részlet)
Az ember addig marad atal, amíg képes újraszületni. A születéshez szülőföld is kell.
S ha nyolcvanon túl is még atalosnak érzem magam, bizonnyal azért, mert több szü-
lőföldem is van. Ha jól számolom, körülbelül öt: egy poros dunántúli kisváros: a leg-
szebb magyar tájak egyike; egy tanárképző főiskolai kollégium; egy német világváros;
egy nemzeti könyvtár; s egy kert a főváros peremén.
[…] Zalaegerszegen, Zala megye fővárosában éltünk tizennégy éves koromig. E tény-
nél fontosabbak az élmények, amelyek odakötnek. A kisvárosi hajnalok, rohanások az
iskolába, az olajpadló szagú elemibe, a főgimnáziumba, amely előtt csodálatos vadgesz-
tenye fasor emelkedett. […] Szerettem a várost, de igazán boldognak mindig rajta kí-
vül éreztem magamat. A „hegyen”, ahogy felénk a szőlőskerteket nevezték, növények
között, szabad ég alatt, tágas kilátókon, surranó vizek partján, ahová apám rendesen
magával vitt sétáira. Néha késő este érkeztünk haza, mikor már hallani lehetett a ter-
mészet csendje után oly különösen hangzó távoli dohogást a város felől: a villanygyár
áramfejlesztő gépeinek ütemes, puha robbanásait.
Zalaegerszeg nem volt különösen nevezetes város. Megyeszékhely, vicinális
1
vasút-
tal. Göcsej fővárosa, azé az isten háta mögötti országocskáé, ahol gyermekkoromban
még tengelyakasztó sárba süppedtek a faluk, ahol a magyarság egyik legeredetibb
2
tör-
zse maradt meg ősi szegénységben és elhagyatottságban. A város művészileg legjelen-
tékenyebb épülete a Nagytemplom volt: ez dunántúli barokk
3
stílusban épült s úgy
ült, terebélyesen, földhöz lapulva a város közepén, mint gondos kotlóstyúk. Kis emel-
kedésen épült, szemben vele a Várkert, ahol sötét lombú platánok alatt Deák Ferenc
bronzszobra álldogált a velem együtt golyózó, fogócskázó gyerekek fölött. Ami nem
mindennapi volt itt, azt az emberrel
szövetséges természet formálta. A vi-
dék enyhe domborulataiban az Al-
pok tornyosodó hullámverése simul
ki. A dombok lejtőit szőlők borítot-
ták, a dombhátakra utak kanyarod-
tak fel. Két oldalukon présházak, ká-
polnácskák, haranglábak sorakoztak.
Apám szőlőskertje volt gyermekko-
rom legboldogabb tanyája.
Ez a táj is az évszakok fordulása
szerint változtatja arcát. Nekem min-
dig élénkzöld marad, virágzó fákkal,
a nyíló szőlő feledhetetlen, könnyű il-
latával.
141
irodalom5_minion_puha.indd 141
3/21/13 2