Basic HTML Version
Nehány lépésnyire az úttól csillog egy kis tó, szélén sötétzöld káka és világoszöld sás;
mellette bibicek nyargalásznak búbos fejeikkel, s a tó közepén nagyokat lép hozzá piros
lábaival a melankolikus
1
gólya.
Egy dülőföldnyire legel a gulya, hosszú botjára támaszkodva áll mögötte a gulyás és
megemeli előttünk kalapját, nem szolgaiságból, mint a felföldi német és tót, hanem
emberségből, mint magyarhoz illik.
Mik azok a T alakúak ott a távolban? Azok elszórt gémeskutak, de oly messze vannak
már, hogy karcsú ostorfáik nem látszanak.
Amott a látkör peremén a hortobágyi csárda, de nem a földön, hanem az égen… oda
emelte föl a délibáb. A csárda mellett a ménes, szinte a levegőben, mintha egy elfáradt
darucsoport szállana. Kedves délibáb! úgy tartja ölében a tárgyakat, mint gyermeke-
it az anya.
Némán merengve ül az ősnyugalom e térségen, mint tűzhelye mellett karszékében
a százéves aggastyán, ki az élet zajos napjait zajtalan szívvel gondolja át.
Mily egyszerű a puszta és mégis mily fönséges! de lehet-e fönséges, ami nemegyszerű? […]
(Debrecen, 1847. május 14.)
Petőfi Sándor:
Úti jegyzetek (részlet)
[…] Vecseklőn megháltunk, s másnap korán reggel indultunk Somoskőre, a Mátra
egyik ágán – a Medvesen – keresztül.
Somoskő nem nagy vár volt, nem is nagy hegyen fekszik… de bámultam építését,
mely gyönyörű öt-, hat-, hétszögű kövekből van. Oldalában elszórva hevernek a hason-
nevű falu házai, melynek lakói csaknem idillikus
2
életet élnek még. Amint lejöttünk
a várról e faluba, egy parasztasszony házához hítt
3
bennünket, s ott – fölszólítatlanul
– jól tartott édes és aludt tejjel. Nagynehezen birtuk rávenni, hogy pénzt fogadjon el.
A jó emberek!
1
melankolikus: mélabús, levert, búskomor
2
idillikus: derűs, bensőséges
3
hítt: hívott
A kilenclyukú híd a Hortobágyon
146
irodalom5_minion_puha.indd 146
3/21/13 2