Basic HTML Version
1
takaros: tiszta, rendes, csinos
(népies)
2
menyecske: atalasszony
(népies)
Ment, tudj’ az isten hány országon keresztül;
Egyszer, hogy épen a nap az égre kerül:
Hát a viradatnak legelső sugára
Rásütött egyenest faluja tornyára.
Szent isten! hogy örült ennek János vitéz,
Az öröm szemébe könnycseppeket idéz;
A madár is, mivel szörnyen elfáradt már,
Vele a föld felé mindinkább közel jár.
Le is szállott végre egy halom tetején,
Alig tudott venni lélekzetet szegény,
János leszállt róla és magára hagyta,
És ment, elmerűlve mély gondolatokba.
„Nem hozok aranyat, nem hozok kincseket,
De meghozom régi hűséges szívemet,
És ez elég neked, drága szép Iluskám!
Tudom, hogy nehezen vársz te is már reám.”
Ily gondolatokkal ért a faluvégre,
Érintette fülét kocsiknak zörgése,
Kocsiknak zörgése, hordóknak kongása;
Szüretre készűlt a falu lakossága.
Nem gyelmezett ő szüretre menőkre,
Azok sem ismertek a megérkezőre;
A falu hosszában ekképen haladott
A ház felé, ahol Iluskája lakott.
A pitvarajtónál be reszketett keze,
S mellében csakhogy el nem állt lélekzete;
Benyitott végtére – de Iluska helyett
Látott a pitvarban idegen népeket.
„Tán rosz helyen járok” gondolta magában,
És a kilincs megint volt már a markában…
„Kit keres kegyelmed?” nyájasan kérdezte
János vitézt egy kis takaros
1
menyecske.
2
Elmondotta János, hogy kit és mit keres…
„Jaj, eszem a szívét, a naptól oly veres!
Bizony-bizony alighogy reáismértem,”
Szólott a menyecske meglepetésében.
„Jőjön be már no, hogy az isten áldja meg,
Odabenn majd aztán többet is beszélek.”
Bevezette Jánost, karszékbe ültette,
S így folytatta ismét beszédét mellette:
„Ismer-e még engem? nem is ismer talán?
Tudja, én vagyok az a kis szomszédlány,
Itt Iluskáéknál gyakran megfordúltam…”
„Hanem hát beszéljen csak: Iluska hol van?”
Szavaiba vágott kérdezőleg János,
A menyecske szeme könnytől lett homályos.
„Hol van Iluska, hol?” felelt a menyecske,
„Szegény Jancsi bácsi!… hát el van temetve.”
90
irodalom5_minion_puha.indd 90
3/21/13 1