Page 114 - ap040106 gyongyfuzer_kesz_konyv

112

Az állatok között számos olyan fajt találunk, amelyeknek a futóteljesítménye messze meg-haladja az atléták által eddig elért világrekor-dokat... Íme, néhány példa.

Az emlősök között a „babérkoszorús”, ver-hetetlen bajnok az afrikai sztyeppéken élő ra-gadozó, a gepárd. Ez a karcsú, hosszú lábú ál-lat óránként 115 km-es sebességre képes, de csak 500 méteren belül – utána feladja a ver-senyt, pontosabban a kiszemelt préda (pl. an-tilop, gazella stb.) üldözését. Kiszámították, hogy a gepárd gyorsulása felülmúlja a legjobb versenyautókét: álló helyzetből 2 másodpercen belül máris 72 km/óra sebességet ér el. Nem sokkal marad le a gepárd mögött az észak-amerikai pusztaságon élő villásszarvú antilop: gyorsasága 110 km/óra.

Az afrikai gnú – különösen, ha üldözik – 90 km/óra sebességgel száguld.

A repülésre képtelen strucc 65 km/óra futó-teljesítményre képes, ausztráliai rokona, az emu valamivel lassúbb, 50-55 km/óra sebes-séggel fut.

Edzésben lévő versenyló – 6 kilométeren keresztül – 50 km/óra teljesítménnyel galop-pozik. Hasonló sebességet képes elérni Auszt-rália jelképállata, a kenguru.

Ha a fenti adatokat összevetjük az emberek maximális gyorsaságával – amit 100 méteren elérni képesek –, a 45 km/óra sebességgel, ak-kor szégyenkezve hátrálnunk kell, és elismerő-leg fejet hajtanunk az állatvilág szélsebes baj-nokai előtt.

Persze akadnak lassú „rekorderek” is. A köz-ismerten lusta dél-amerikai lajhárok legfeljebb 1,5 km/óra „sebességgel” változtatják helyüket a dzsungel fáinak egyik ágáról a másikra. De nemcsak a futó-, hanem az ugróteljesít-mények is ámulatba ejthetnek mindnyájunkat. Dél-Amerika északi részén honos a nagy testű virginiai szarvas. Vállmagassága eléri a 110 centit, súlya a 200 kilót. Agancsa mindkét oldalon 14 ágú is lehet. Nos, ez az állat arany-érmes bajnoknak számít, hiszen 15 méter tá-volba is elugrik.

Az óriáskenguru 12 méter távolságra szö-kell. A fekete kontinens impala antilopja 7,5 mé- terre is elrugaszkodik.

A jaguár 5, a puma 4 méter magasra ugrik – ha kedve úgy tartja.

Külön kategóriát képviselnek a víziállatok. Egyes delfinek 7-8 méter magasra vetik ki magukat a vízből. A repülőhalaknak több tu-cat faja ismert. Valójában ezek az állatok nem repülnek, hanem nagy sebességgel kivetik ma-gukat, kiugranak a vízből. Olyan lendülettel „robbannak”ki élőhelyükről, hogy akár 100 mé- teres távolságra is elvitorlázhatnak, szárnysze-rűen kiszélesedő mellúszóik segítségével. Ez a „távolba ugrás és vitorlázás” legfeljebb 10 má-sodpercig tart. A repülőhalak képviselőit épp-úgy megtaláljuk a Földközi-tengerben, mint az Atlanti-óceánban vagy másutt. A kitűnő húsú szibériai lazac – ha elérkezik az ívás ide-je – 3-3,5 méteres zúgókon, vízeséseken is át-veti magát, csakhogy a folyók, patakok felső szakaszára jusson. A tarpon¹ – súlya megha-ladhatja a 200 kilót – 2,5méteres ugrásokra is képes. A mindössze 6-9 centi testhosszúságú, főleg nyirkos aljú erdőkben élő erdei béka 3-4 mé-ter távolságba is könnyűszerrel elugrik. Az egyiptomi ugróegér teste 10-11 cm hosszú, mellső végtagjai csökevényesek, legfel-jebb 1-1,5 centisek, annál erőteljesebben fej-lettek hátsó végtagjai – ezek segítségével 1-2 méteres ugrásokra képes.

A rovarok között is számos ugróbajnokot találunk, jóllehet tényleges teljesítményeik el-maradnak a felsoroltakétól. És mégis elisme-réssel tartozunk nekik.

Egyes pattanóbogarak, szöcskék, bolhák testhosszuk többszörösét meghaladó ugrásokra képesek. Például a 2,5 centis szöcskék könnyű-szerrel 1-1,5 méterre is elrugaszkodnak. És mire vagyunk mi képesek?

A világ legjobb ugró atlétái 2,37 m magasra és 8,9 m távolba ugranak!

Pénzes Bethen Állati rekordok című könyvéből

Futó- és ugróbajnokság

1 tarpon: hatalmas dél-amerikai tengeri hal