Page 61 - ap040106 gyongyfuzer_kesz_konyv

59

Rózsa Sándor menedéke

Egyszer Sándort meg cimboráit űzőbe vették a pandúrok 1 , mikor ökröket hajtottak el a gu-lyából. Átúsztattak előlük a Tiszán, egérutat nyertek. Sándor elment szétnézni, s egy sárból, nádból összetákolt halászkunyhóhoz ért.A kuny- hó előtt egy öregember ült. Sándor beszédbe elegyedett vele, s a szeme sarkából meglátott egy szőke lányt. Az, amikor észrevették, meg-ijedt és beszaladt a kunyhóba, de az apja, az öregember visszahívta:

– Ne félj, lányom, nem esz meg a betyár! Sándornak nem tetszett, hogy az öreg tudja a kilétét, de az megnyugtatta:

– Ne ijedj meg, fiam, magam is bujdosom... Ott időztek valameddig. Mikor tovább kel-lett menekülni, mert átkutatták a betyárok után a csendőrök 2 az egész környéket, Rózsa Sándor felkapott a lovára, maga elé emelte a szőke lányt is.

Már a nyomukban jártak.

– Siess, Sándor – mondta a lány –, ott az a nagy fa, csak addig elérjünk! Mikor odaértek, rászólt: – Gyorsan a fa odvába!

Sándor füttyentett Zsivány lovának, az hir-telen megállt, ők meg föl a fa nyakába, onnan be az odvába. A csendőrök tovább vágtattak a ló után, s mire felfedezték, hogy a gazdája nincs a hátán, bottal üthették a nyomát. Azt beszélik, Sándor későbben is meg-meg-fordult annál a nagy fánál az adai határban. Nem is csak a veszedelem elől, hanem inkább a halászlány két szép szeméért. Meg azt is mondják, hogy egyszer, amikor megsebesült, két álló hónapig a fa odvában bújt meg. Oda hordták neki az élelmet a parasztok.

Hol, melyik is lehet az a nagy fa, ha egyálta-lán megvan még – hiszen akkor is öreg, odvas fa volt már, ki tudja, hajtott-e még levelet egyetlen ága is, amikor Rózsa Sándornak me-nedéket nyújtott?

De hát maga Rózsa Sándor se tudta, hogy megvan a fa, amíg szüksége nem volt rá. S amikor szüksége lett rá hirtelenében, akkor az a helyén volt, annyi bizonyos.

Mesélik úgy is, ennek szomorúbb a vége, hogy Szeged és Dorozsma közt állott ez a nagy fa, annak az odvába bújt be Rózsa Sán-dor, s ott fogták el, mert látta egy asszony és bosszúból elárulta. Akkor a pandúrok megfog-ták és becsukták.

***

Ludas határában jártak a csendőrök. Odave-tődött Sándor is. Ínséges esztendő járta, két-szer elverte a határt a jég, a csendőrök mégis követelték a paraszttól az árpát. Odaszólt Sándor:

– Nincs a parasztnak árpája, elverte a jég. Szentségelt a csendőr, leteremtette Sándort a szájalásért. De Sándor nem hagyta annyiban – s a csendőr már vette a puskáját, hogy meg-lője. Több se kellett Rózsa Sándornak, előkap-ta a pisztolyát:

– Dobd el azt a mordályt, ha kedves az éle-ted!

A másik pandúrt meg Borús Kázmér, Rózsa Sándor cimborája fegyverezte le. Kezüket megkötözték, s a karikás ostorral megtáncol-tatták őket, úgy kulloghattak vissza szégyen-szemre Szegedre, eltángálva. Ilyen legény volt Rózsa Sándor.

***