Page 112 - hetszinvilag

T. 1. Éppen egy rengeteg tölgyfaerdőn haladtak keresztül, amikor a fák közül tülökhangot vitt feléjük a szél. Valami kondás makkoltatta ott a disznókondát. Pap őrmester hallgatta egy darabig a tülökhangot.

– Jól fújja – mondta. – Hatalmas tüdejű gyerek lehet. Hozzátok csak ide azt a kondást! Hozta a huszár a disznópásztort. A fú akkora volt, mint egy törpe, s az arca szőrös. – Te fújtad a tülköt? – kérdezte az őrmester. – Én hát – felelt hetykén a törpe kondás. – Hát a huszártrombitát tudnád-e fújni?

– Tudnám hát! Már hogyne tudnám, mikor tudom. Hol az a trombita?

Adtak neki egy trombitát. A szájához vette és belefújt. Hej, hogy zendült föl egyszerre az erdő! – Így még nem is hallottam fújni – dörmögte az őrmester. – Hogy hívnak, öcsém? – Vad Marci a nevem.

– No hát, Vad Marci, akarsz-e huszár lenni?

– Már hogyne akarnék, mikor akarok – felelt boldogan a kondás. – Mentem volna már ma-gamtól is, de mindenütt kinevettek. Seholse kellettem. (…)

– No hát, velünk meglehetsz, mert jól tudod fújni a trombitát – szól az őrmester.

2. Lenyírták a fú bozontos haját, szakállát. Huszárgúnyát húztak rá. Hanem hát hiába fújta olyan nagyon gyönyörűen Vad Marci a trombitát, azért a huszárok mégis évődtek vele folyton-folyvást. A délceg, szálas legények nagyon lenézték a törpe huszárt. (…)

– Megálljatok, majd megmutatom én egyszer, hogy ki vagyok! – hajtogatta bosszúsan Marci. A huszárok erre csak nevettek.

3. Egyszer, amint a Felvidéken járt a Krimóczy-huszárok százada, az előőrsök alkonyatkor azzal tértek vissza, hogy nem lehet továbbmenni, mert az útba eső várost megszállva tartja az ellenség. – Mennyi az ellenség? – kérdezte Pap János. – Legalább tízszer annyian vannak, mint mi. – No, akkor vissza kell fordulnunk.

Éjszakára lepihentek az erdőben, a trombitás pedig titkon elhagyta őket. Mikor pedig a város első házához ért, sarkantyúba kapta lovát, és belefújt a huszártrombitába. Fújta teli tüdőből az indulót, amellyel a huszárok rohamra szoktak indulni. Végignyargalt a városon, és egy percig se hagyta abba a trombitálást. A vaksötét éjszakában riadtan ébredt föl az ellenség.

– Itt vannak a huszárok! – kiabálták mindenfelé. A trombita pedig recsegett, mintha egy se-regre való huszár jött volna valahonnan. Az ellenség fejvesztetten szaladgált jobbra-balra. – Körülfognak bennünket, mind itt pusztulunk! – kiabáltak. Futott mindenki arra, amerre tudott, kifelé a városból. (…)

Bf. A törpe trombitás hajnalban azzal költötte fel Pap Jánost.

– Őrmester uram, kitakarodott az ellenség a városból. Menjünk be mi addig, amíg észre nem veszik a cselfogást.

Így szólt Vad Marci, és elmondta az éjszakai huszárrohamot, amit egymaga rendezett trombi-tájával. A vén őrmester csak megölelte a törpe trombitást.

– Fiúk! – kiáltott dörgő hangon. – Ne bántsátok többé ezt a gyereket! Aki bántja, vasra vere-tem. Igazi Krimóczy-huszár ez!

Krúdy Gyula nyomán

Page 112 - hetszinvilag_mf.indd

Page 112 - hetszinvilag_mf.indd