Page 15 - AP042602_Napi(s)_gyakorlo4_beliv.indd

Olvasd el a mesét, majd oldd meg a feladatokat!

A falu esze

Élt a mi falunkban – az öregebb rendűek még emlékez­ nek rá –, élt egy hipp­ide, hopp­oda, hamari­habari ember, aki ha belefogott a beszédbe, négy bivallyal se lehetett volna elhúzni a helyiből. De kiváltképp tanácsokat szere tett osztogatni.

A kovácsnak azt tanácsolta: addig üsse a vasat, amíg meleg – mintha azt a kovács nélküle nem tudta volna. – Harmaton jól jár a kasza! – oktatta ki a kaszásokat.

– Ha megköszörülik, akkor vág a fejsze – világosította fel a favágókat.

Ilyen és ehhez hasonló bölcsesség dőlt belőle állandóan, mint a kéményből a füst tél idején.

Nem így, hanem úgy! Ez volt a szavajárása, meg az, hogy: ezt én másképpen csinálnám. De nemigen csinált semmit, csak jártatta a száját. Addig­addig jártatta, míg egyszer csak, csodák csodája, nagyeszű ember hírébe került.

– Ritka jó eszejárású ember, annyi bizonyos – bizonygatták itt is, ott is. Hát, váltani vált az esze – ismerték el, még azok is, akik nem sokat adtak rá. – S mi mindenhez ért! – álmélkodtak. – Ács is, kovács is, kaszás is.

– Kár volna ekkora tudományt parlagon hagyni – suputyálták 1 mind sűrűbben a hívei, akik egyre többen kezdtek lenni.

– Több esze van a kisujjában, mint másnak a fejében. – Mint az egész falunak együttvéve – tódította meg valaki. – Akkora az esze, hogy nem is fér a fejibe.

– Tölthetne akkor a tietekbe is belőle – mordult közbe egy valóban nagyon okos öregem­ ber, s otthagyta őket, hadd dicsérjék a falu eszét, mert már úgy kezdték emlegetni. Aztán, hogy az észnek méltó hajléka legyen, megtették a falu fejének. Megválasztották bírónak.

Meg is bánták nemsokára. De elcsapni már szégyenletükben sem csaphatták volna el. Csak szítták a fogukat, s tűrték, hogy a falut fenekestől felforgassa. Hogy ezt ne így, hanem úgy. Ide ne ezt, hanem azt. Egyszer ilyen, máskor amolyan adót, büntetést, bírságot, illeté­ ket eszelt ki. Így aztán a saját bőrükön tanulhatták meg, hogy: Aki minek nem mestere, annak hóhéra. S hogy egy­két mondással, szófitogtatással hozzáértés, igazi tudás nélkül nem lehet előbbre jutni.

Dolgoztak hát látástól vakulásig, s tűrték, amíg tűrhették. De egyszer aztán betelt a pohár, mert amikor zúgolódni kezdtek az egyre növekvő terhek miatt, azt találta tanácsolni a falu esze, hogy aludjanak kevesebbet.

– Két szemnek két óra éppen elég – mondta.

– Hát elég! Azt mondjuk mi is, hogy elég! – és rázták az öklüket.

A falu eszének annyi esze azért volt, hogy még idejében odébbálljon. Úgy ment ki állítólag a faluból, mint annak idején Samu Gyurka Martonosból, aki juhász ember létére úgy lépett meg a gazdákkal való számadás elől, hogy befogta a lovait, jól bevert közéjük az ostorral, s lehúzódott a szekér derekába, hogy még a füle se látszódjék ki. A lovak pedig, mint a zúgó szél, kivágtattak vele Martonosból.

Samu Gyurkáról legalább ez a mondás fönnmaradt. De a falu eszéről még ennyi se. Talán már nem is emlékeznek rá. Nekem is csak véletlenül jutott eszembe.

Kányádi Sándor

1 suputyálták: pusmog, sugdolódzik

volna elhúzni a helyiből. De kiváltképp tanácsokat szere

– Ha megköszörülik, akkor vág a fejsze – világosította fel a favágókat.

13

5 .