Page 71 - AP042602_Napi(s)_gyakorlo4_beliv.indd

Olvasd el a mondát, majd oldd meg a feladatokat!

A fejedelem zászlótartója

Áll Szatmárnémeti főterén egy ódon szép ház, talán az a város legöregebb háza. Most múze­ um van benne. Tekintélyes ház lehetett az már a nagy Rákóczi fejedelem korában is, mert nyolcesztendei kemény harc, dicső győzelmek és keserű vereségek után, amikor az osztrák császár zsoldosai (a labancok) legyőzték Rákóczi fejedelem megfogyatkozott kuru­cait, abban a házban kötötték meg a békét. A szégyenletes szatmári békét. Ez a békekötés aztán még nagyobb nyomorba, szolgaságba taszította az ország népét. Magának a feje­de­lem­nek is bujdosnia kellett az országból. Előbb lengyel, majd francia földre ment megmaradt hűsé­ ges embereivel, és végül Törökországba. Akkorról való az a szép ének, amelyik így kez­dő­dik: Zöld erdő harmatját, piros csizmám nyomát hóval lepi be a tél…

Be is lepte örökre piros csizmája nyomát a tél, mert többé sohasem láthatta hazáját. Haláláig a török szultán kegyelemkenyerén élt Rodostóban, hűséges emberei és hűséges íródeákja, Mikes Kelemen társaságában. De volt a fejedelemnek még egy apródja, egy szat­ mári kollégiumi diák, egy alig pelyhedző állú, de jónövésű legényke, aki mint zászlótartó szolgált a fejedelem mellett. Gézának hívták. Géza is követte volna szíve szerint a feje­del­ met, de az utolsó csatában elszakadt a fejedelem mellől a nagy zűrzavarban. Menekült a zászlóval, nehogy labanc kézre kerüljön. És Szatmár felé vette az irányt. Amikor beért volna a városba, látja, hogy ott már a labanc az úr. Fordított egyet a lova kantárján, de a labancok is észrevették és utánarúgtattak, kivált amikor a zászlót meglátták. Mert, hogy szavamat ne felejtsem, annak a szatmári öreg háznak az udvarára kellett volna lerakniuk a kuru­cok­nak minden fegyverüket, zászlóikat, hogy onnan majd, az osztrák császár dicsőségére, a bécsi várba szállítsák. De a kurucok, béke ide, béke oda, nem szívesen váltak meg a fegy­ver­től s kivált nem a szép libertás vörös zászlóktól. Hiszen fegyvert is azért a szép zászlóért fogtak, melyre az volt arannyal hímezve s latinul (mert akkor Európa-szerte latinul írtak): pro liber­ tate, ami azt jelenti: a szabadságért.

Folyt a békekötés, de a fegyver nemigen gyűlt az udvaron, csupán egy-két törött kard, né­hány rozsdás puska.

– No, ennek sem kell szekeret fogadjon a császár – jegyezte meg az egyik kuruc. De zászló aztán még egy tenyérnyi sem akadt, akkorka sem, amiből a császár legalább a színét kivehette volna, nemhogy eldicsekedjék vele az udvarában.

Erre a labanc generális 1 rettentő dühbe jött, s megparancsolta, hogy neki a föld fenekéből is zászlót szerezzenek, mert mit ér a győzelem zsákmányolt zászló nélkül! Hogy álljon ő libertás zászló nélkül a császár elébe! Neki is indultak a labancok a zászlószerzésnek. S nagyon megörültek, amikor Gézát meglátták a zászlóval. De amint mondottam, Géza is meg­for­dította a lovát, jó pusztai magyar ló volt, nem holmi labanc gebe 2 . De a labancok is sar­kantyúzták keményen a gebéiket. Meg sokan is voltak. Szakadt a hab a lovakról. A por­ fel­hő majdnem eltakarta a napot.

– Csak az erdőig bírjad még, Pejkóm – súgta Géza a lova fülébe –, csak az erdőig! – És a mikolai nagyerdő felé vette az irányt.

Már majdnem kőhajításnyira voltak mögötte a labancok, amikor egy szittyós 3 nagy árok állta az útját. Azaz csak állta volna, Pejkó biztatás nélkül is mint a madár repült át rajta. De az elöl vágtató két labanc lova olyat bukfencezett gazdástól, hogy csakúgy nyekkentek. A többiek is megtorpantak. S amíg kerülgették az árkot, Géza egérutat nyert. Beért szeren­ csé­sen az erdőbe. Leugrott a lóról.

– No, Pejkó, neki a sűrűnek, de mintha engem vinnél!

1 generális: tábornoki rangú katona

2 gebe: nagyon sovány

3 szittyó: nedves réteken gyakori növény

69

6 .