Page 8 - AP042602_Napi(s)_gyakorlo4_beliv.indd

Olvasd el a mesét, majd végezd el a feladatokat!

Kréta

Mikor megszülettetek, egészen kicsik voltatok, aztán nőttetek, növögettetek, s mind nagyob­ bak és nagyobbak lettetek. A krétákkal épp fordítva történik. Először nagyok, nyúlánkok, de ahogy öregszenek, egyre kisebbek és kisebbek lesznek, s a végén csupán egy csöppnyi por marad belőlük. A por szerteszóródik, s volt kréta, nincs kréta. De mielőtt egészen elenyészik, még rácsodálkoznak és birtokba veszik a gyerekek. Furcsa, de a gyerekek a kis krétákat jobban kedvelik, mint a nagyokat. De ez a hajlandóság, ez a szeretet kölcsönös. A kisgyere­ keket valami különös barátság fűzi az öreg krétákhoz.

Először ott fekszik a kréta a papírdobozban a többi nagy krétával együtt, fekszik, s arról ábrándozik, hogy milyen pompás dolgokat rajzol majd az életben. Annyi mindent szeretne, annyi kívánsága van, hogy felsorolni sem bírná őket. Tengert szeretne rajzolni világító­ toronnyal és hajóval, mely a látóhatár szélén úszik krétaszirtek között; meg a napot szeretné lerajzolni, amint a tenger kékjében tükröződik; fellobogózott léghajót, amint egy krétafehér felhőcske mellett repül el magasan a háztetők és a filagóriás kertek 1 felett; virágokat szeret­ ne rajzolni; nagy, lebegő ejtőernyőt; alagutat, melyből előrobog a vonat, és fehér lepkéket. Ilyesmiről álmodik a nagy kréta, s alig várja, hogy mindezt sorban lerajzolhassa.

Ekkor jönnek az emberek, kiveszik a dobozból, s háromszögeket meg négyszögeket raj­ zolnak vele, betűket és számokat irkálnak, aztán megint téglalapokat, körcikkeket és érintő­ ket, s számokat, számokat, számokat… A kréta meg azt gondolja magában: „Sebaj, nem tart ez örökké, majd csak jön egyszer valaki, s akkor aztán rajzolok egy nagy madárrajt, fellobo­ gózott léghajót felhőstül, tengert világítótoronnyal és hajóval, meg lepkéket, filagóriás kertet, csak türelem – gondolja a kréta –, biztos, hogy jön egy ilyesvalaki, előttem az egész élet”.

De folyton jönnek az emberek, s a négyszögeknek, betűknek, számoknak nem akar vége szakadni. A kréta meg egyre kisebb és kisebb, érzi, hogy fogy, hogy lassan szétporlik, s hogy soha nem rajzol már tengert, fákon ülő madarakat, léghajót se, mely a fehér felhő mellett repül el. Közben azért biztatja magát: „Van még idő, nem vagyok még egészen kicsi, rajzol­ hatok még valamit az életben, nem szabad elveszítenem a fejemet, vannak nálam kisebb kréták is, akik még reménykednek”.

Majd elérkezik az a nap, mikor a krétából egy olyan kicsi golyó marad, amit szinte már kézben sem lehet tartani, egy szerencsétlen kis krétagolyó, mely életében annyi számot és betűt írt le, annyi négyzetet, háromszöget és téglalapot rajzolt a táblára és egyetlenegy fel­ lobogózott léghajót sem, egy kis krétagolyó, amelyik nagyon csendesen azt mondja magá­ ban: „Ó, legalább egy fehér felhőcskét, legalább egyetlenegy fehér pillangót!”.

Ekkor már olyan kicsiny, hogy ügyet sem vetnek rá. Mindenki egy másik, nagyobb krétát vesz ki, olyat, amellyel jobban lehet számokat és betűket írni, amellyel jobban lehet három­ szögeket rajzolni. És akkor hirtelen megjelenik egy kéz, fogja a kis krétagolyót, és beteszi valahová, ahol koromsötét van. A kréta meg azt gondolja magában, itt a vég, elviszik, el a táblától, soha többé nem rajzol már semmit. S minden reménye szertefoszlik. De ekkor hir­ telen megint megjelenik a kéz, a kréta napvilágra kerül, gyerekzsivaj fogadja, s mielőtt fel­ fogná, hogy a sötétség egy kis nadrágzseb sötétje volt, valaki már rajzolni is kezd vele a napfényben fürdő járdára fellobogózott léghajót, léghajót, mely messze repül, s a kis fehér krétagolyó lassan, boldogan átváltozik azzá a nagy, vidám léghajóvá, teljes egészében átvál­ tozik, az utolsó szemig, s elrepül vele valahová nagyon­nagyon messze.

Higgyétek el, valami különös barátság fűzi az öreg krétákat a kisgyerekekhez.

Miloš Macourek meséje

1 filagóriás kert: kert kis házikóval

6

7 .