Page 99 - AP042602_Napi(s)_gyakorlo4_beliv.indd

Olvasd el az ismeretterjesztő szöveget, majd oldd meg a feladatokat!

Futó- és ugróbajnokok az állatvilágban

Az állatok között számos olyan fajt találunk, amelyiknek a futóteljesítménye messze meg­ haladja az emberek által eddig elért világrekordokat. Íme, néhány példa.

Az állatok mozgását az izmok összehúzódása eredményezi. A mozgás sebessége pedig attól függ, hogy mekkora sebességgel képesek az izmok összehúzódni. Az emlősök között a verhetetlen bajnok egy ragadozó állat, a gepárd. Ez a karcsú, hosszú lábú állat óránként 115 km-es sebességre képes, de csak 500 méteren belül – utána feladja a versenyt, pon­ tosabban a kiszemelt préda (pl. antilop, gazella stb.) üldözését. Kiszámították, hogy a gepárd gyorsulása felülmúlja a legjobb versenyautókét: álló helyzetből 3 másodperc alatt eléri a 100 km/óra sebességet. Csoda, hogy még nem neveztek el róla autót!

Nem sokkal marad le a gepárd mögött az Észak-Amerikában élő villásszarvú antilop: gyorsasága elérheti a 100 km/órát.

Az afrikai gnu – különösen, ha üldözik – 90 km/óra sebességgel száguld.

A repülésre képtelen strucc 65 km/óra futóteljesítményre képes, ausztráliai rokona, az emu valamivel lassúbb, 55 km/óra sebességgel fut.

Edzésben lévő versenyló – 6 kilométeren keresztül – 50 km/óra teljesítménnyel galop­ pozik. Hasonló sebességet képes elérni Ausztrália jelképállata, a kenguru.

Ha a fenti adatokat összevetjük az emberek maximális gyorsaságával – amit 100 mé­te­ ren elérni képesek –, a 45 km/óra sebességgel, akkor szégyenkezve hátrálnunk kell, és elismerőleg fejet hajtanunk az állatvilág szélsebes bajnokai előtt.

Persze akadnak lassú „rekorderek” is. A közismerten lusta dél-amerikai lajhárok legfel­jebb másfél km/óra „sebességgel” változtatják helyüket a dzsungel fáinak egyik ágáról a másikra. De nemcsak a futó-, hanem az ugróteljesítmények is ámulatba ejthetnek mindnyájunkat. Dél-Amerika északi részén honos a nagy testű virginiai szarvas. Vállmagassága eléri a 110 centimétert, súlya a 200 kilót. Agancsa mindkét oldalon 14 ágú is lehet. Nos, ez az ál­lat aranyérmes bajnoknak számít, hiszen 15 méter távolba is elugrik.

Az óriáskenguru 12 méter távolságra szökell. A fekete kontinens (Afrika) impala antilopja 7 méterre is elrugaszkodik.

A jaguár 5, a puma 4 méter magasra ugrik – ha kedve úgy tartja.

Külön kategóriát képviselnek a vízi állatok. Egyes delfinek 7-8 méter magasra vetik ki magukat a vízből. A repülőhalaknak több tucat faja ismert. Valójában ezek az állatok nem repülnek, hanem nagy sebességgel kivetik magukat, kiugranak a vízből. Olyan lendülettel „robbannak” ki élőhelyükről, hogy akár 100 méteres távolságra is elvitorlázhatnak, szárny­ szerűen kiszélesedő mellúszóik segítségével. Ez a „távolba ugrás és vitorlázás” legfeljebb 10 másodpercig tart. A repülőhalak képviselőit éppúgy megtalálhatjuk a Földközi-tengerben, mint az Atlanti-óceánban vagy másutt. A kitűnő húsú szibériai lazac 3 méteres zúgókon, vízeséseken is átveti magát. A tarpon súlya meghaladhatja a 200 kilogrammot, mégis 2 mé­teres ugrásokra is képes.

A mindössze 6-9 centiméter hosszú erdei béka 3-4 méter távolságba is könnyűszerrel elugrik.

Az egyiptomi ugróegér teste 10-11 cm hosszú, hátsó végtagjai segítségével mégis 1-2 méteres ugrásokra képes.

A rovarok között is számos ugróbajnokot találunk, jóllehet teljesítményeik elmaradnak az eddig felsorolt állatokétól. És mégis elismeréssel tartozunk nekik.

Egyes pattanóbogarak, szöcskék, bolhák testhosszuk többszörösét meghaladó ugrá­sok­ ra képesek. Például a 2-3 centiméteres szöcskék könnyűszerrel másfél méterre is elru­gasz­ kodnak.

És mire vagyunk képesek mi, emberek?

A világ legjobb ugró atlétái 240 centiméter magasra és 9 méter távolba ugranak!

Pénzes Bethen: Állati rekordok

97

8 .