This is a SEO version of etika_2009.indd. Click here to view full version
« Previous Page Table of Contents Next Page »113
Ahhoz, hogy megértsük, mit jelent a nemzet, ismernünk kell az em-beriség legkisebb létszámú alkotóelemének, a családnak a felépíté-sét, az emberi közösségek sorában betöltött szerepét. Honfoglaló őseink – és így volt ez a legtöbb népnél – családok, nagycsaládok, nemzetségek szerint telepedtek le a Kárpát-medencében. Több nagycsalád, melyek közül egy-egy 25-30 főből állt (a nagyszülőktől az unokákig) alkotott egy nemzetséget, amit a vérrokonság tartott össze. A nemzetségek részben katonai és gazdasági érdekek, részben pedig rokoni szálak alapján tömörültek még nagyobb létszámú egy-ségbe, a törzsbe. Végül, a törzsek szövetsége alkotta a legnagyobb egységet, a magyar nemzetet.
A magyar nép 1996-ban ünnepelte a honfoglalás 1100. évforduló-ját. 2000-ben pedig arra emlékezhettünk, hogy őseink 1000 éve ala-pították meg a hűbéri, keresztény államot. Hiszen államszervezetünk már a Magyar Fejedelemség korában is létezett. Népünk a történe-lem során számos pusztító támadást átvészelt, számosat visszavert, s ha megfogyva is, de máig itt vagyunk. Ennek titka két dologban rejlik. Az egyik a nyelv, amely társadalmi azonosságtudatunk, identi-tásunk kulcsa. A másik, mint Győrffy István néprajztudós írja: „A ma-gyarság nem a test, nem a vér, hanem a lélek kérdése.”
Mi tehát a nemzet? Közös szellemi alkotás, közös nyelv, sors, törté-nelem, hit, hagyomány, szokás, kultúra, táj, s nem utolsósorban neve-lés. A nemzet tagjává születésünk pillanatában, illetve édesanyánktól tanult első szavaink elsajátításával válunk.
A moldvai csángók vidéke megfelel a honfoglalás kori Etelköznek. Az azóta is itt maradt magyarok a nyelvüket és római katolikus vallásukat ért táma-dások ellenére ápolják hagyományai-kat. Klézsén, a moldvai csángók egyik falujában látható Álmos vezér fejszob-ra (A honfoglaló magyarok vezére va-lahol ezen a tájon halt meg, amikor fia, Árpád vezetésével őseink letele-pedtek a Kárpát-medencében)
17. Nemzet, nemzetiség, etnikum
„Országlók jönnek-tűnnek, népek és nemzetek maradnak.” (Kossuth Lajos)
Fogalmazd meg eddigi ismereteid alapján, hogy mi a különbség •
a nemzet és a nemzetiség között! (Gondolj például a magyarorszá-gi és a romániai magyarokra!) Mikor volt nagyobb jelentősége a nemzetiségnek: a középkorban •
(például Mátyás király idején) vagy a 19. században (például Kos-suth Lajos korában)? Indokold meg a válaszodat!
Fogalmazd meg eddigi ismereteid alapján az • etnikum szó jelen-tését!
„Veszélyes kor. Fogadj be úgy, hazám, hogy kezedet, ha védőn fölveted, érezzem: én is úgy mozdítanám s dicsérjelek, mint jó reflexemet.
Fogadj be úgy. Ha még jóra konok ifjú erőmmel jobbat akarok, érezzem nem mozdul óriás tagod: anyag, de véled lélek is vagyok!” (Illyés Gyula: Hazám – részletek)
A nemzet
etika_2009.indd 113 etika_2009.indd 113 12/11/09 12/11/09
This is a SEO version of etika_2009.indd. Click here to view full version
« Previous Page Table of Contents Next Page »