Page 71 - Csat

Basic HTML Version

A régi Királyi Csillagvizsgáló
csillagot. Azt viszont, hogy az Egyen-
lítővel párhuzamosan mennyit haladtak,
nem tudták pontosan meghatározni.
A probléma megoldása érdekében II. Károly angol király 1675-ben építtetett
csillagvizsgálót a greenwichi park területén. Tudósai nagyon pontos számítá
kal kitűnően használható táblázatot készítettek a hajózók számára. Ennek seg
gével a tengeren méréseket végezve, gyorsan meg tudták állapítani, hol is já
A táblázatot a tengerészeti évkönyvben adták közre. Ez olyan népszerűvé
hogy az ún.
Nautical Almanach
ma is fontos segédeszköze az összes hajózó
Mivel a számításokat Greenwichhez képest végezték, Európa hajósai ezt a v
nyítási rendszert vették alapnak.
2. példa
A torpedó nevű játékban mindkét játékos rajzol magának egy-egy 10-szer 10
zetből álló pályát. A sorokat és az oszlopokat is számokkal jelöljük. A játék
saját pályájukon előre megadott formájú és számú hajót rejtenek el. A hajó
érhetnek egymáshoz, még a négyzetek csúcsainál sem találkozhatnak. A hajó
kerületével csak egy négyzetoldalnyi hosszúságon érintkezhet. A játékosok f
va lőnek a másik pályáján elhelyezett hajókra úgy, hogy megadják a célpont
például: (3; 5). Ez a harmadik oszlop 5. sorát jelenti.
A „megtámadott” játékos nyilatkozik arról, hogy a lö-
1 2 3 4 5 6 7
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
vés nem talált, talált, vagy pedig talált, és süllyedt. Ez
utóbbi akkor következik be, ha a megtámadott hajónak
már minden négyzete találatot kapott.
Az a játékos nyer, akinek előbb sikerül a másik játékos
összes hajóját elsüllyesztenie.
Az ábrán látható hajó már elsüllyedt. Soroljuk fel azok-
nak a mezőknek a koordinátáit, amelyekre nem érde-
mes lőni!
Megoldás
(1; 4), (2; 4), (3; 4), (4; 4), (4; 5), (4; 6), (3; 6), (2; 6), (1; 6)
TEX 2013. június 30. –
(2. lap/70. old.)
Matematika 9.
(09FV)
C
M
Y
K
70