Page 77 - aranyablak_2013.indd

Basic HTML Version

75
Megnézzük a rókámat, hát a két comb-
ján csakugyan ott van két kerek, csupasz
folt. Mármost világos, hogy ő a csínytevő.
De ki oldotta el a nyakáról a láncot? És ki
kötötte vissza? Ezt meg kell lesni.
A következő éjjel tiszta, teljes holdvilág
sütött. Az ablakhoz állítottam, és figyelem­
mel néztem a szobámból a rókámat. Nem
kellett sokáig várnom. Egyszer csak látom,
hogy óvatosan körülnéz, azután nekiveti a
két első lábát a karikának, és kihúzza belő-
le a fejét. Azzal vesd el magad, eltűnik.
Hát eddig jól van, de ki húzza vissza
a ka­rikát? Ott maradtam az ablaknál, és
türelmetle­nül vártam, hogy visszaérkezzék.
Körülbe­lül egy óra hosszáig várakoztam.
A rókám visszaugrott a kerítésen, és
egyenesen a karikájához ment. Hát bizony
nem segített annak senki; addig­-addig for­
gatta a karikát, míg végre a fejére tudta
húz­ni. Akkor aztán a gonosz kópé elaludt,
mint aki a legjámborabb.
– Ebből látható, uram – mond-
ta Kovács Gergely –, hogy amint kutyá-
ból nem lesz szalonna, a rókából meg ku-
tya nem lesz soha.
Gárdonyi Géza
1.
Sorold fel
Gárdonyi Géza
történetének szereplőit!
2.
Húzd alá, milyen volt Muci kicsi korában!
okos eleven barátságtalan félénk játékos haragos bátor
3.
Válaszolj a kérdésekre! Karikázd be a helyes válasz betűjelét!
Hogyan tett szert az író a kisrókára?
a)
az erdőben találta
b)
Kovács Gergelytől kapta
c)
vásárolta
Mi volt a terve az írónak a kisrókával?
a)
eladja
b)
megtanítja tyúkot fogni
c)
megszelídíti
Miért kellett később láncra kötni?
a)
mert elszökött
b)
mert tyúkokat lopott
c)
harapós lett
Mi bizonyította, hogy valóban Muci a tyúktolvaj?
a)
Elfogták a falubeliek.
b)
Egy marék szőre ott maradt a léceken.
c)
Megtalálták mellette a tyúk tollait.
4.
Beszéljétek meg, miben hasonlít Muci az állatmesékből ismert rókákhoz!
5.
Magyarázd meg, mit jelent Kovács Gergely mondása!
„...amint kutyából nem lesz szalonna, a rókából meg kutya nem lesz soha.”