Page 65 - ezsterlanc_bori_egybe

63

– Annál jobb – dörzsölte össze Szilidár a kezét –, hát csak lássatok munkához szapo-rán. A répája az enyém, a levele a tiétek. A jámborok elmosolyogtak a tréfán, de Szilidár sietett elvenni a jókedvüket.

– A fele se tréfa ennek, atyafiak, fele ide, fele oda: kértétek. Jó, de én választok: azt mondtam én. No, hát én azt választom, ami a föld alatt van; ami a föld felett van, az ma-rad nektek.

Morogva kapkodtak a nagyfaiak az ásó-hoz, kapához, de csak a répának estek neki vele. A szekereken nagyon csattogtatták a hajdúk a puskát. Az pedig hamarabb elsül, mint a kapanyél. Az lett biz annak a vége, hogy abban az esztendőben a nagyfaiak egész termését Szilidár uram szekerezte be. Az igaz, hogy most már nem éljenezték meg a székelyek.

Ahelyett összeültek tanakodni, s másnap a nagyeszű Pityóka beállított Szilidárhoz, s megállt előtte nagy alázatosan:

– Uram, nem szépen tettél velünk, együ-gyű emberekkel. Éhen veszünk, ha meg nem szánsz. Adj nékünk kölcsön kenyérre valót, vetőmagra valót, s apránként megadogatjuk.

Szilidár azt gondolta magában, hogy ezek csakugyan nagyon együgyű emberek, s ne-vetve veregette meg a Pityóka vállát:

– Lesz pénz, amennyi kell. Kenyérre is, ve-tőmagra is. De csak úgy, ha megújítjuk a ta-valyi egyezséget.

– Ahogy akarod, nagy jó uram – mondta Pityóka nagy ártatlan arccal, s majd kezet csókolt Szilidárnak, ahogy megrakta pénzzel az iszákját. Azt azután otthon szétosztotta a cimboráinak, maga pedig világnak ment az üres tarisznyájával. Odabolyongott egész té-len, s csak tavaszon tért meg, mikor a tető megcsordult.

Szilidár pedig vígan élte világát egy esz-tendeig, s akkor megint olyan nagy hadi ké-születtel ment ki az osztozkodásra. Hanem most már nem mert leszállni, csak úgy a sze-kérről kérdezte:

– Nini, emberek, de furcsa levele van az idén a répának!

– Nem répa az, uram, hanem földi cseresz-nye – billentette meg Pityóka tisztességtu-dóan a kalapját.

– Soha hírét sem hallottam – döbbent meg Szilidár.

– Nagy újság ez minálunk, uram. Én a tó-tok földjéről 6 hoztam a magját, ott krumpli-nak hívják. Aranyat ér ennek minden szeme, jó kedvében adta az Isten a szegény ember-nek.

– Ohó – hadonászott mérgesen Szilidár –, engem ugyan nem tesztek bolonddá! Most azért se azt választom, ami a föld alatt van, hanem ami a föld felett van! Tietek a töve, enyim a cseresznyéje!

– Amint parancsolod, nagy jó uram – mo-solygott Pityóka a harcsabajusza alatt. S úgy megrakták a krumpli mérges zöld bogyóival a Szilidár szekereit, hogy egy szem ott nem maradt belőle. A maguk részét azután szed-ték ki a földből: a bőséges nagy krumplikat. Szilidár pedig csak otthon harapott bele a földi cseresznyébe, s három napig nyomta tő-le az ágyat. Akkor pedig telerakta vele a zse-bét, s dühösen szaladt Teleki grófhoz: – Nézze méltóságod, hogy csúffá tettek azok a becsületes székelyek ezzel a földi cse-resznyével.