Page 107 - 7szinvirag_borito_sima.indd

Volt olyan idô, amikor az emberek egyálta-lán nem tudtak tüzet gyújtani, sôt rettegtek a tûztôl. Az ôsi idôk emberei számtalan-szor látták, amikor nagy morajlás, dörgés közepette sok helyen megnyílt a föld. Gyomrából gomolygó fekete füst tört fel, kövek hullottak, azután tûz lövellt fel az égre. Mi tudjuk, hogy tûzhányó tört ki. De az ôsemberek nem tudták, mi lehet ez. Ret-tegés fogta el ôket, s állataikkal együtt messzire menekültek. Máskor villámok csattogtak, kékes színben villogtak a fejük felett, meggyújtották az erdô fáit. S futott az erdôbôl a tûz elôl ember is, állat is. Mert az emberek akkor még csak azt tudták, hogy a tûz szörnyû sebeket ejt, és nagy fáj-dalmat okoz.

Sok ezerszer köszöntött be a tél meg a nyár, amíg az ôsemberek megtanulták, hogy a tûz barátságos is lehet, mert mele-get ad, és puhábbá, ízletesebbé teszi a húst. A tûz mellett nem kell a vadállatok-tól sem félni annyira, mert a magasra

csapó láng elriasztja ôket. Tüzet gyújtan azonban nem tudtak.

Lassanként megfigyelték az emberek hogy a szélben magasabbra csap a láng Ezért ráfújtak a parázsra, hogy fellobban jon. Azt is megfigyelték, hogy a kôdarabb nem kap bele a láng; a fatörzs, a száraz á vagy levél pedig égni kezd. Ezért fát rakta a tûzre. Így megtanulták, hogy a tüzet ôrizn és táplálni kell, de tüzet gyújtani még min dig nem sikerült. Ha kialudt, onnan hoztá az izzó parazsat, ahol éppen rábukkantak vagy elrabolták azoktól, akiknek volt. Évezredek teltek el, míg rájöttek, hog két összeütögetett kôdarab szikrát vet, s szikra száraz fûre hullva fellobbantja a tü zet. Azóta nem is alszik ki soha. Magasa lobog a szabadban, ropogva ég a tûzhe lyekben, tombol a hatalmas kazánokban De jelen van a jármûvek motorjaiban szép sárga fénnyel a villanykörtékben A tûz ôsidôk óta szolgálja az embert.

Dala Lászl

Amirôl a tûz mesél

Részlet