Page 169 - 7szinvirag_borito_sima.indd

I. fejezet,

amelyben megismerkedünk Bruckner Szigfriddel, miközben újságot olvas

Ma is, mint mindig, pontosan fél ötkor be-fejeztük a munkát az Építészeti Hivatalban. Letettük a vonalzókat, ceruzákat, a kapu-ban elbúcsúztunk egymástól, és elindul-tunk hazafelé. A nagy házak, amelyeket terveztünk, ezalatt jóízûen szundikáltak a papíron, vagy talán éppen beszélgettek, és megmutogatták egymásnak az erkélyei-ket és emeleteiket. Errôl persze nem tudhat senki, mert a hivatal ilyenkor már teljesen üres.

Nem siettem. Jó melegen sütött a nap. Sétálgattam és fütyörésztem.

Mindig a Levendula és az Orgona utcán járok haza – a mi városunkban az utcáknak csupa ilyen szép virágnevük van. De nem-csak a nevük szép, gyönyörûek az utcák is, nagy lombú fáikkal, tenyérnyi kis virág-ágyásaikkal. Ilyenkor nyáron a fák alatt kellemes hûvös van, és jólesik alattuk sé-tálgatni. Ráadásul por sincs, mert erre au-tók nem járnak – túl szûkek és girbegurbák az utcák. Én a magam részérôl, bevallha-tom, nagyon örülök ennek. Véleményem szerint minden városba kellenek olyan ut-cák, ahol nem járnak autók. És az is jó, ha ezeknek az utcáknak virágnevük van. Hazafelé menet elôször az Orgona utcán megyek végig. Az Orgona utca derékszög-ben a Levendula utcába torkollik. Itt, pon-tosan az Orgona utca torkolatával szemben áll egy ház. Magas kôkerítése van, amelyre az építômester mindenféle díszt fabrikált, oly módon, hogy a téglák egy részét kijjebb rakta a falban, mint a többit. Rátarti és elô-

kelô díszek, de azért látszik, hogy az építô mester csuda jókedvû volt, amikor csinálta Régi a kerítés is meg a ház is. Az udvar még sohasem láttam, de gondolom, hog szép lehet. A gesztenyefa miatt, amelyne lombja átnyúlt a kôkerítésen. A ház oldalá zöld repkény futotta be. Az ablakkereteke barnára mázolták, csak a nagy, üveges te rasz farészei voltak fehérek. Szigorú, vas tag fala volt a háznak – abban az idôben amikor építették, még ilyen vastag fal vol a szokás –, és régi, megbarnult, mohás cse rép fedte.

Én csodálatos házakat tervezek. Több emeletes valamennyi, és csupa üveg, szí meg villogás. De hogyha egyszer maj magamnak építek házat, akkor pontosa ilyet tervezek, mint ez a Levendula utcai Ezt már régen elgondoltam magamban, kerítése is éppen ilyen magas, díszes kô kerítés lesz, és a repkény is ugyanúg futja majd körül. Talán csak a falai leszne vékonyabbak.

Mindenesetre titokban, szabad kézze lerajzoltam a tervet egy darab papírra, é még udvart meg gesztenyefát is tervezte hozzá, bár ez már nem egészen az építés feladata.

Nem tudtam, ki lakik a házban, soh sem bemenni, sem kijönni nem látta senkit. Pedig nagyon furdalta az oldalama a kíváncsiság, és azt gondoltam, hogy ak ebben a házban lakik, az nekem biztosa nagyon jó barátom lenne.

Barátok okvetlenül kellenek az ember nek.

Ma azonban, éppen mikor odaértem, ki nyílt a ház kapuja, és egy kisfiú lépett k rajta. Vékony, szemüveges, szôke kisfiú

Olvasmányajánló a vakációra

A kisfiú meg az oroszlánok

Részletek a regénybôl