Page 50 - 7szinvirag_borito_sima.indd

A kalács

48

A nagy park fái alatt két gyermek kószált egymás kezét fogva. A nagyobbik hétéves lehetett, a kisebbik talán még öt sem volt. Rongyosak voltak és sápadtak. Úgy járkál-tak a parkban, mint a vadon élô madárkák. – Jaj, de éhes vagyok! – szólt a kiseb-bik nagyot sóhajtva.

A park közepén tó sötétlett. A két gyer-mek egy bokor mögé rejtôzött, onnan néz-ték a vízben úszó hattyúkat.

Egy férfi közeledett sétálva. Gazdag úr lehetett, a finom ruhája elárulta ezt. Mellette kisfia szaladgált. Hatalmas kalácsszeletet szorongatott a kezében. Az úr gyönyör-ködve nézte a szép, gazdag tollú madarakat. A kisfiú nagyot harapott a kalácsból, de azonnal kiköpte.

– Mi bajod van? – kérdezte az apja. – Nem jó ez a kalács, kiszáradt. – Akkor dobd oda a hattyúknak! A gyerek habozott. Az apja kivette a ke-zébôl a kalácsot, és a tóba hajította. Aztán elindultak hazafelé.

A hattyúk észrevették a vízen úszó nom falatot, s feléje vették útjukat. A k rongyos gyerek elôugrott a bokor mög A kalács könnyedén lebegett a víz tükré A kisebbik fiú vágyakozva nézte, a n gyobbik a távolodók felé tekingetett. Ma hirtelen lehasalt a tó szélére, és botját a l begô kalács után nyújtotta.

A hattyúk gyorsabban kezdtek úsz de a megzavart víz hullámai a gyermek felé terelték a kalácsszeletet. A bot m elérte a finom falatot, s így sikerült hirt len rántással kihalászni. A fiú a hatty felé suhintott, hogy megijessze ôket. A tán fölugrott.

A kalács csupa víz volt, de nem tör dött vele. Éhesek voltak mind a kette Kettétörte, a kisebbik darabot magán tartotta meg, a nagyobbikat pedig a k testvére markába nyomta.

Victor Hu Vázsonyi Endre fordítá