Page 81 - 7szinvirag_borito_sima.indd

Than Mór: IV. Béla menekülése a tatárok elôl

1882, vászon, olaj, 107 x 164 cm, Magyar Nemzeti Galéria

Bélkô

A tatároktól elszenvedett vereség után a magyar sereg egy kis töredéke, élén IV. Bé-la királlyal, a Bükkben keresett menedéket. A sûrû rengeteg, a zegzugos völgyek jó rej-tekhelyet nyújtottak az üldözötteknek. A síksághoz szokott lovas tatárok ide nem tudták követni ôket, így a sziklás bércek között a magyarok biztonságban érezték magukat.

A király vitézeinek nem egyszer hosszú pihenôt kellett tartaniuk, hiszen a meredek erdei ösvények nagyon kifárasztották ôket. Lovaik nem voltak már. A megtépett sereg a sziklás bércek között táborozott le. Ruhájuk szakadozott volt, lábuk égett az eleven, feltört sebektôl. Sem ételük, sem italuk nem volt. Tavalyi csipkebogyón, megszáradt kökényen tengették életüket. A király volt a leggyengébb, a legbete-gebb köztük. Szeme lázban égett, cserepes ajka víz után áhítozott.

– Vizet, vizet! – suttogta.

A holtfáradt vitézek fájó szívvel hallgat ták a beteg király szavait, de senki sem tu dott vizet adni, mert üresek voltak a tömlôk Egy Beél (bél) nevû szikár legény azon ban – bár alig vonszolta magát – mégis töm lôt ragadott, s így szólott az alélt királyhoz – Felséges királyom, életem-halálo kezedbe ajánlom, addig nem nyugszom amíg vizet nem hozok neked!

A király hálás szemmel, de lemondóa tekintett hûséges vitézére.

Beél (…) sokáig botorkált a mind söté tebb és sötétebb ismeretlen vidéken. Maj egyszer, bár már a völgység szélére jutott le kellett ülnie, mert minden ereje el hagyta.

– Hej, de jó lenne egy korty víz! – só hajtotta.

Csípôs szél támadt a kora tavaszi bükkö sök felôl, Beél vitéz meggyötört arcána