Page 162 - hetsznvilag.indd

Zegzugos völgyek, kanyargó patakocskák, agyagos dombhátak kusza összevisszasága jellemzi ezt a vidéket. Az apróbb-nagyobb dombok gödrössé, görcsössé – itteni tájszó-val mondva göcsörtössé – teszik a felszínt. innen kapta a táj ôsi nevét: Göcsej.

A dombtetôkön fenyvesekben és bükker-dôkben gyönyörködhetünk, a déli lejtôkön szelídgesztenye és szôlô terem.

Vízi világ, erdôország volt századokon át Göcsej. Az apró falucskák a dombok tetejé-re épültek, mert a völgyekben ôsztôl tava-szig alig lehetett közlekedni a nagy sár miatt.

Az erdôk, a vizek és mocsarak jól meg-védték a táj népét, de egyúttal el is zárták a külvilágtól. Így aztán Göcsejben sokáig megmaradtak az ôsi szokások, hiedelmek.

csavaros észjárású nép a göcseji, sok fur-fangos történet maradt fenn róluk. Az egyik így szól:

Valamikor régen a földesuraké volt a mezô meg az erdô, s a parasztoknak egyet-len fát sem volt szabad kivágniuk. Egyszer az uraság elrendelte, hogy mindenkinek ki kell menni az erdôbe a kártékony varjakat pusztítani. Létrákat is vigyenek magukkal, hogy még a fák tetejérôl is leverhessék a fészkeket. A találékony göcsejiek neki is indultak létráikkal az erdônek. csakhogy a hosszú létrákat nem hosszában, hanem keresztben vitték, s hogy haladni tudjanak, minden útba esô fát kivágtak. Volt aztán tûzrevalójuk bôven a télre. Így jártak túl az uraság eszén.