Page 36 - hetsznvilag.indd

hol volt, hol nem volt az országban egy rátót nevû község. Ebben a rátótban a csôsz 1 egyszer a mezôn egy hatalmas úritö-köt talált.

– tyû, fékomadta-teremtette – csodálko-zott –, nahát ez már megint mi? – mert hosszú, fôzni való tököt már látott, de ilyen sütni valót még soha.

Fölvette, megtapogatta, megszagolta. De a maga fejétôl csak nem tudta kitalálni, hogy mi. Bevitte hát a faluházára. ott éppen együtt volt a kupaktanács. A csôsz letette a tököt az asztalra. A derék elöljárók is mind elszörnyülködtek. csak nézték, hol a tököt, hol egymást.

Azt mondja a legöregebb, a legokosabb: – Sok idôt megértem, de ilyen isten-te-remtményét világéletemben nem láttam még. mi lehet ez?

Azt mondja rá az idôben utána követke-zô:

– Én is sok mindenen keresztülmentem, de ilyent még én sem ettem életemben. S fordul kérdô tekintettel a korban alatta állóhoz.

Az azt mondja:

– Ami azt illeti, én sem vagyok már mai gyerek, de azt én se tudom, hogy ez mi a csoda lehet. De azért bíró a bíró, hogy ô mindent tudjon.

itt aztán a bíró is beleszólt:

– hát, atyafiak, ez – ahogy a formája mutatja – csakis tojás lehet.

Erre aztán a többi feje is egyszeriben megvilágosult.

– persze, hogy tojás! mert mi más is lehetne, ha nem tojás?!

A csôsz most már arra is emlékezett, hogy még egészen meleg volt, mikor a föld-rôl felvette.

A bíró nemhiába hitte magát okos ember-nek, mert most még azt is tudni akarta, hogy a tojás micsoda tojás.

– Egy gyíksárkányé! – mondta a legöre-gebb elöljáró. – Lúdvércé 2 !

De a bíró a csôszre hallgatott. Az pedig

olyanképpen beszélt, hogy akkoriban, mikor a tojásra ráakadt, valami idegen négylábú nagy állat csatangolt a határban. Futott, sörénye volt, hosszú szôrû farka! Annak a rátótnak a környékén még ritka volt a ló. A parasztok tehénnel szántottak s fuvaroztak. még a lakodalomba is tehén vonta szekéren mentek.

De a bíró látott már lovat is, csikót is. Fel-kiáltott hát:

– csikó! csikó tojta!

most már az öregek is fújták:

– Úgy van! Ezt a csikó tojta. mert mi más tojhatott volna nekünk ekkorát? Ebben mindnyájan megegyeztek.

– Eddig szerencsésen eljutottunk – szó-lott a bíró –, még csak azt mondják meg, atyafiak, most mitévôk legyünk! – Kiköltetjük!

– Ki ám, de mivel? nekünk nincsenek lovaink.

mindenki törte a fejét. De hát csak a bíró-nak támadt jó gondolata.

– tudják mit, atyafiak? Amondó vagyok, hogy ezt a drága szép tojást költsük ki magunk.

Ebben aztán megint megegyeztek.

Jó példának elôször a bíró ülte meg a tojást. Aztán sorra a többiek, amint kor sze-rint következtek. Ki-ki egy napig. Éppúgy, ahogy a kotlóstyúk a tojásokat.

talán még ma is ülne valaki a tökön, ha a szomszéd faluban rebesgetni nem kezd-ték volna, hogy a rátóti kupaktanácsra rázá-pult 3 a csikótojás! merthogy csak nem kel ki! Erre aztán az elöljárók zúgolódni kezd-tek, hogy ôk bizony nem ülik tovább senki lova tojását.

A bíró nagyon elszomorodott. Szentül meg volt gyôzôdve, hogy a kiscsikó már mozog is a tojásban. megrázta, megszagol-ta. megszagoltatta az elöljárókkal is. De azok most már hitetlenek voltak. Az ô orruk szerint a tojásnak már szaga volt! Záp! Végtére is megállapodtak abban, hogy a záptojást kiviszik a határba egy hegyre, mert onnan épp a felé a falu felé guríthat-