Page 71 - hetsznvilag.indd

keljen többet gyermekeivel ide alant, s fogadjon el tôle ezer pengôt ezért az áldo-zatért.

János mester soha még csak kimondva sem hallotta ezt a szót: „ezer pengô”, és most a markába nyomták. A nagyságos úr megint felment a szobájába unatkozni. János mester pedig nagyot bámult azon az ismeretlen alakú ezerpengôs bankón 2 , és elhallgatott.

hallgatott az apróság is. nem volt szabad énekelni: a nagy úr odafenn meghallja. maga János mester gorombán kergette el magától azt a kis porontyot, aki feleségének kedvence volt, amikor odament hozzá, s arra kérte, hogy tanítsa meg ôt újra a szép énekre, mert már elfelejtette.

– nem szabad énekelni – aztán leült és szabdalt, míg egyszer azon vette észre magát, hogy maga is elkezd dúdolni: „Krisz-tus urunknak áldott születésén.”

Elôször a szájára ütött, hanem aztán megharagudott, nagyot ütött a tôkére, kirúg-ta maga alól a széket, és kivette az ezerpengôst, s futott fel az emeletre a nagy-ságos úrhoz.

– nagyságos jó uram! instálom alássan, vegye vissza a pénzt, hadd énekeljek én, mikor nekem tetszik; mert az többet ér ezer pengônél!

Azzal letette az asztalra a bankót, s nyar-galt vissza az övéihez, sorba csókolta vala-mennyit, közéjük ült alacsony székére, s rákezdték tiszta szívbôl újra:

„Krisztus urunknak áldott születésén.” S olyan-olyan jó kedvük volt, mintha övék volna az a nagy ház! Akié pedig volt az a nagy ház, nagy egyedül járt kilenc szo-báján keresztül, s gondolkozott magában, hogy vajon mi örülni valót talál más ember ebben a nagy unalmas világban.

J ókai M ór

1. Fogalmazd meg, mi szerzett örömöt János mesternek! 2. Keresd a válaszokat a szövegben!

– Miért nem tudott meggazdagodni János mester? – Mivel ünnepelt karácsony este a család? – Mit kért a gazdag ember?

– Miért nem tudott választani az édesapa? – Miért adta vissza a pénzt?

3. Fogalmazd meg, hogy a gazdag úr számára miért nem volt az „életnek íze”!

nyár volt. A délutáni ég szemébôl egy csillogó könnycsepp esett, utána reszketô zápor porozta a viruló vidéket.

Az állomásról egy akácos erdôn keresztül kellett hazatartani,

de beteg voltam, nagybeteg s kesergôn aléltak 1 el testemnek tagjai.

Apám, az én szakállas zord apám, a zúgó fák elôtt megállt, és aztán széles vállát felém hajlítva így szólt. „Kapaszkodj csak belém, fiacskám!” És úgy cipelt a záporon keresztül, mint gyönge lombjukat a nagy sudár fák. Azóta húsz év telt el, és én most is érzem erôs szívének dobbanását.

g uLyás á dáM