Page 83 - hetsznvilag.indd

…Kata mostanában egyre gyakrabban láto-gat meg. Befészkeli magát a fotelba és mesélni kezd.

– tudod, anyu rengeteget dolgozik. Ami-kor hazajön, fáradt, és olyan nyúzott, hogy összeszorul a szívem, ha ránézek. Apu is mindig ideges, tôlem éppen csak megkér-dezi: mi volt a suliban? mondhatok bármit, csak a rossz jegyre kapja fel a fejét. ilyen-kor eldarálja, hogy: „nincs más dolgod, mint tisztességesen tanulni, figyelni az órá-kon. pedig volna eszed, csak lusta vagy. nem az iskolának, magadnak tanulsz!” És

a záró mondat: „nem nézhetsz tévét, és a barátnôid sem jöhetnek át.” puff! – Kata dühösen a térdére csap.

Felhúzott szemöldökkel, kérdôn néz rám: mit szólok hozzá? Én pedig hallgatok, mert jól ismerem ôt, tudom, hogy majd szétrobban a mondanivalótól.

– Szóval este anyu már a kész bünteté-semre jön haza. nem vitatkozik apuval, legalábbis elôttem nem, de a simogatásán érzem, hogy ôt is bántja valami. mégis rit-kán ül az ágyam mellé, és akkor is csak fogja a kezem, maga elé néz és hallgat. Várja, hogy én beszéljek. pedig nekem nem az kell, hogy végighallgasson valaki, hanem beszélgetni szeretnék. Beszélgetni mindenrôl! A tanárokról, a könyvrôl, amit olvasok, az osztálytársaimról is, a fiúkról… mert, ha tudni akarod, szerelmes vagyok – és mélyen a szemembe néz. – Egy osztálytársadba?

– Aha! – bólogat hevesen, és szôke hajtin-csei ide-oda röpködnek mosolygós arca körül.

– És…? tudja?

– hát persze! micsoda kérdéseid van-nak! Egy hete kezdôdött. csak úgy szakadt a hó, alig vártuk, hogy kicsöngessenek. A fiúk elôrerohantak, és a kocsik mögül kezdték a támadást. A Kovács, tudod ô a legvadabb srác az osztályban, pont az arcomba vágott egy kôkemény hógolyót. ismersz, nem vagyok gyáva, de ez nagyon fájt. Bôgni kezdtem. Erre ô, vagyis péter, odajött, kikotorta a havat a nyakamból, fel-vette a táskámat és hazakísért. Egész úton vigasztalt. másnap óra alatt írt egy levelet:

„remélem, már nincs semmi bajod. Délután felmennék tanulni.” Azóta mindennap hazakísér, és együtt tanulunk. tegnap voltunk moziban. Úgy tûnik, Kata ezzel mon-dókájának végére ért, mert elhallgat, kivesz egy almát a tálból, és a semmibe bámulva rágcsálni kezdi.

– A többiek észrevették már, hogy te meg péter…? mit szólnak hozzá? – töröm meg a csendet.

Kata szájában megáll a falat. Felhúzza a vállát, és halkan, kicsit szomorúan ennyit mond:

– csúfolnak. – irigyek?

– Lehet. pedig nem mi vagyunk az egyet-len pár az osztályban. majdnem mindenki szerelmes. De azért mindenki csúfolja a másikat. hát érted te ezt?

nem. nem értettem. hiszen a szerelem minden életkorban komoly dolog.

g. B arta á gnes